Újabb különleges csillagászati jelenséget láthatunk ma éjjel!

15 éve nem volt olyan közel a Mars a Földünkhöz, mint ma a délelőtti órákban! Még nem késő megcsodálni bolygónk kistestvérét. A teljesen sötét égbolton még megkereshetjük a vörösesen izzó bolygót.

A gyakran csak vörös bolygóként emlegetett égitest magyar idő szerint július 31-én, azaz ma délelőtt 9:45-kor járt a legközelebb a Földhöz – tette közzé a hírt a Space.com. Földünk testvérbolygója ebben az időpontban mintegy 57,6 millió kilométerre volt tőlünk. Ennyire közel legutóbb 2003 augusztusában járt. Akkor még ennél is közelebb „merészkedett” hozzánk: 55,7 millió kilométer választotta el a bolygónktól.

Ugyan nappal nem láthattuk a különleges jelenséget, azért azok, akik szeretnék megcsodálni, nemcsak ma éjszaka, de a következő hetekben is megtehetik. Már az elmúlt napokban is vörösesen izzó ponttá változott a Mars az égbolton, a közelség miatt ma és az elkövetkező napokban ez még látványosabb lesz. Az égitestet egész éjszaka megfigyelhetjük. Ebben az időszakban még a Jupiternél is fényesebben ragyog. A bolygó délnyugati irányban, a Nyilas csillagkép közelében keresendő. Tipp: az okostelefonokra egyszerűen letölthető „csillagböngésző” alkalmazások hasznos segítséget nyújthatnak a keresgélés során. Figyelem! Az interneten terjedő szenzációhajhász fotóknak, amelyek szerint a Mars ilyenkor a Holdéhoz hasonló méreteket ölt, nem szabad bedőlni. A látványos fotók igencsak megtévesztőek: meglehet a csillagnak tűnő pont mérete is nagyobbnak látszik, a bolygó fényének változása a leginkább feltűnő a jelenség során.

Egyébként a 2003-as Mars-közelség még a mostaninál is sokkal különlegesebb volt, ugyanis az azt megelőző 60 000 évben nem járt olyan közel az égitest, mint akkor. A 15 évvel ezelőtti minimum megközelítette a minimumot, ami egészen pontosan 54,6 millió kilométer. Ennél közelebb nem kerülhet egymáshoz Földünk és kistestvére.

Forrás: mars.nasa.gov

Az éjszakai égbolt 2018. júliusában – Forrás: mars.nasa.gov

Források: 24.hu, NASA, Space.com

A nyitókép illusztráció!

Megosztás