123 éves a Nobel díj

„Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett pénz képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjként…”

“…akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. A jelzett kamatokat öt egyenlő részre kell felosztani, amelyeket azután a következőképpen kell megosztani: egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a fizika területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette a kémia területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentősebb felfedezést tette az élettan, illetve az orvostudomány területén; egy részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok megrendezéséért és elősegítéséért.” – így rendelkezett végrendeletében Alfred Bernhard Nobel svéd kémikus és feltaláló. 1895. november 27-én az ő halálával született meg a Nobel-díj.

Az első magyar Nobel-díjat 1905-ben adták át, az utolsót 2004-ben. A magyar tudósok nagyrésze nem élt már Magyarországon amikor díjazták. Ennek két fő oka volt, az egyik a politikai kivándorlás a másik, hogy kutatási területükhöz nem volt kellő fejletségű az ország.

Nem egyszerű annak a megítélése sem, hogy ki a magyar, a származás vagy kultúra alapján, illetve hogy mennyire tartja magyarnak magát. Akad aki már külföldön született és nem is beszélt magyarul, de magyarnak vallotta magát, és olyan akinek nagyon távoliak a magyar gyökerei.

Mindössze két díjazottunk volt akik Magyarországon éltek mikor megkapták a rangos elismerést: Szent-Györgyi Albert (orvosi, 1937) és Kertész Imre (irodalmi, 2002)

Aki többet tudni akar a díjról, díjazottakról, ezen a honlapon minden információt megtalál:

https://www.nobelprize.org

Megosztás