Elmossa a határokat az okostelefon

Egyre inkább elmossa a munka és a magánélet közötti határt az okostelefon: egy kutatás szerint az európai dolgozók 45 százaléka már a hivatalos munkaórákon kívül is folyamatosan elérhető, a kollégák rendelkezésére áll.

A technológia által biztosított rugalmasságot azonban maradéktalanul kiélvezzük, a munkavállalók 24 százaléka a mobiljának köszönhetően például már sokkal gyakrabban él a távmunka lehetőségével – írja a Marketing és Média Online.

A Samsung 10 európai országot vizsgáló kutatásból kiderül, hogy a tipikus, 8 órás munkaidő már a múlté, a mobil technológia új, alternatív idősávokat és helyszíneket kínál a munkavégzésre. A megkérdezettek 58 százaléka gondolja úgy, hogy a rugalmas, nem helyhez között munkavégzés sokkal hatékonyabbá teszi a munkavállalókat. Ennek ellenére a dolgozók 73 százaléka még mindig a munkahelyén érzi magát a leginkább produktívnak. A Samsung kutatásából kiderült, hogy a dolgozók mindinkább kihasználják az ingázás alatti üres órákat is, a munkahétből 1,4 órát abszolválnak ilyenkor, míg átlagban heti 1 órát dolgoznak a megkérdezettek a szabadban és 0,7 órát valamilyen kávézóban vagy étteremben.

A kutatás rávilágít arra is, hogy a mobil technológiai fejlődésnek köszönhetően a munkavállalók 40 százaléka sokkal elkötelezettebbnek érzi magát a saját munkája iránt mint 5 évvel ezelőtt. 51 százalékuk nyilatkozta, hogy például jelentősen könnyebben tud együttműködni a más-más helyszínen dolgozó kollégáival.

A munkahelyi és a személyes tér összemosódása azonban aggodalommal tölti el a megkérdezetteket: az európai dolgozók 38 százaléka sokkal stresszesebbnek érzi magát emiatt, 41 százalékuk szeretné, ha megmaradna az éles határ a munkaidő és a magánélet között. A mobil technológia előnyeit azonban tudatosan használjuk, a dolgozók 60 százaléka tesz lépéseket annak érdekében, hogy elkülönüljön a munkaidő és a privát szféra.

Új szokások, új kihívások

Bár a munkaadók és a munkavállalók egyaránt kihasználják a mobil technológia előnyeit, az új típusú munkavégzés mind dizájn, mind adatvédelem szempontjából új kihívások elé állítja az okostelefonok fejlesztőit: olyan infrastruktúrát kell kialakítaniuk, amely mindkét szempontból alkalmassá teszik a mobilokat a munkavégzésre.

A munkavállalók 44 százaléka úgy gondolja: tisztában van vele, hogy miként védje a munkahelyi adatait a készülékén. 45 százalékuk a legtöbb esetben vagy mindig gondoskodik a megfelelő adatvédelemről a céges telefonján, a válaszadók 17 százaléka azonban csupán ritkán vagy soha nem foglalkozik ezzel. A biztonsági rendszereknek egyre fontosabb szerep jut a készülékeken: olyan infrastruktúrára van szükség, amellyel az adatvédelem könnyen menedzselhető és ellenőrizhető, ugyanakkor nem korlátozza a felhasználókat.

Megosztás