110 millió forintos hitelcsalás elkövetői ellen emeltek vádat

Az elkövetők összesen hét különböző pénzintézettől igényeltek hamis okiratokkal több száz millió forintnyi hitelt. Fiktív hitelfekvőként 37 személyt vontak be a csalásba, akik külföldi munkavállalónak adták ki magukat.

A Kaposvári Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal nyolc vádlottal, valamint 37 fiktív hitelfelvevőként közreműködő társukkal szemben, akik hamis okiratokat felhasználva százmilliós nagyságrendben igényeltek kölcsönöket magyar bankoktól.

A vádlottak – akik közül ketten a pénzügyi szférában dolgoztak – felfigyeltek arra, hogy a magyar pénzintézetek a hitelügyintézések során a külföldi munkáltatói igazolásokat is elfogadnak, ezért megállapodtak abban, hogy olyan személyeket fognak keresni, akik – anyagi ellenszolgáltatás fejében – hamis külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokkal magyar bankoktól személyi kölcsönt igényelnek, majd a felvett kölcsön összegét elosztják egymás között.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos részfeladatokat megosztották egymás között: volt, aki a hiteleket felvevő személyeket hajtotta fel, illetve volt, aki a külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokat hamisította meg, míg egyikük a hitelügyintézés során személyesen kísérte el az ügyfeleket az ország különböző pontjain – így Budapesten, Kaposváron, Siófokon, illetve Szegeden – lévő bankfiókokba.

A vádlottak ezzel a módszerrel összesen hét magyarországi pénzintézetet károsítottak meg, akiktől összesen 335 millió forint összegű kölcsönt igényeltek, melyből végül 110 millió forintot meg is szereztek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2021 májusában csapott le az elkövetőkre, akik közül a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet vállaló négy személyt őrizetbe vette, ők a nyomozás alatt mindvégig letartóztatásban voltak.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a csalássorozatot szervező vádlottakkal szemben 8 és 12 év közötti börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a további elkövetők többségével szemben végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Megosztás