120-szal száguldozott a kopott gumikkal

Két gyermeke és az élettársa ült az autóban. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, a többiek szerencsésen megúszták. A férfinak egy évre elvették a jogosítványát.

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 26 éves férfival szemben, aki családját szállítva egy olyan autóval száguldozott az éjszakai órákban, amellyel nem lehetett volna részt venni a forgalomban.

A vádlott 2020 júliusában az esti órákban Nagybajom környékén vezette a gépkocsiját, melyben mellette élettársa, míg a hátul két gyermeke ült. A vádlott autójára felszerelt gumiabroncsok – amelyekkel a vádlott a járművet már mintegy fél éve rendszeresen használta – igen elhasznált, kopott állapotúak voltak, a futófelület mintázatának magassága 1,6 mm helyett mindössze 0,5-1,2 mm között volt, ezért a járművel nem lehetett biztonságosan közlekedni.

A férfi ennek ellenére az éjszakai sötétségben az esős idő miatt síkos, nyálkás úton a sebességhatárt túllépve, 110-120 km/h órás sebességgel száguldozott, melynek során az autó a vizes úttesten megcsúszott. A vádlott igyekezett ellenkormányozni, azonban a személygépkocsi stabilitását veszítve az úttesten jobbra sodródott, megpördült, majd az úttestről lesodródva, többszöri átfordulást követően a vízelvezető árokban állt meg.

A körülményekhez képest szerencsés kimenetelű balesetben csak a vádlott élettársának keletkezett súlyos – bordatöréssel járó – sérülése.

A Kaposvári Járásbíróság büntetővégzésében a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott bűnösségét az ügyészi váddal egyezően állapította meg, és a férfival szemben 1 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki.

Megosztás