12,3 millió forint szociális támogatást osztott ki jogszerűtlenül egy önkormányzati dolgozó Dél-Somogyban

Az ügyészség szerint az érintettek meg is kapták a támogatásokat. Ám akkor miért hamisította alá a nevüket a 41 éves nő? És hogy nem tűnt fel ez senkinek másfél évig? Egy pici falu kasszáját durván apasztja ennyi pénz.

Pontosan 12.334.300 forint vagyoni hátrányt okozott a község önkormányzatának az alkalmazott, ami vagyonelkobzással megtérült. A kifizetéseket igazoló bizonylatokra ő maga hamisította rá a jogosultak aláírását.

Az amúgy sem mindennapi bűnügy igazi különlegessége, hogy az ügyészség úgy tájékoztatott:

a felderített tényállás szerint a vádlott által folyósított kifizetéseket a címzettek ténylegesen is megkapták.

Ez több érdekes kérdést is fölvet, ám lássuk előbb a rendelkezésünkre álló tényeket. Azt tudjuk, hogy a Nagyatádi Rendőrkapitányság 2021. október 22-én 1 rendbeli hűtlen kezelés, és ezzel összefüggően 65 rendbeli közokirat-hamisítás, valamint 83 rendbeli okirattal visszaélés megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést.

A Nagyatádi Járási Ügyészség ezt meg is tette, eszerint a vádlott egy Somogy megyei falu önkormányzati hivatalában dolgozott köztisztviselőként, illetve ügyintézőként. Feladatai közé tartozott az önkormányzat által megítélt szociális támogatások adminisztrálása és folyósítása, továbbá a gyermekvédelmi kedvezmény megállapításával kapcsolatos ügyek intézése.

2018. június és 2019. novembere között a vádlott olyan támogatásokat rögzített az önkormányzat számítógépes programjában, illetve olyan támogatásokat fizetett ki, melyekről az önkormányzat nem döntött, illetve olyan eset is előfordult, amikor a nő azt rögzítette az ügyviteli rendszerben, hogy a már korábban lejárt támogatás további folyósításáról döntött az önkormányzat. Esetenként több ezer, ill. több tízezer forintról van szó. A vádlott ezen magatartásával mindösszesen 12.334.300 forint vagyoni hátrányt okozott a község önkormányzatának, mely zár alá vétellel megtérült – vagyis lefoglalták a vagyonát. Annak érdekében, hogy a jogosulatlan kiutalásokat elszámolja, az önkormányzati alkalmazott az ezek kifizetéséről szóló pénztárbizonylatokat oly módon hamisította meg, hogy azokat a jogosultak helyett ő maga írt alá.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetést, közügyektől és foglalkozástól való eltiltást indítványozott.

Eddig a hatósági iratokból kivehető tények. Innentől azonban adódnak a kérdések.

A vádirat szerint tehát a 41 éves nő azért követett volna el ilyen súlyos bűncselekményeket, hogy a falubelieken segítsen. Hiszen az általa „folyósított kifizetéseket a címzettek ténylegesen is megkapták”.

Ha így van, miért nem velük íratta alá a pénz átvételét igazoló bizonylatokat, miért ő hamisította alá azokat? Ráadásul eltűnt egy kicsi falu éves költségvetésének csaknem a tizede, az előirányzott szociális támogatásoknál sokkal többet fizetnek ki, hogyan lehetséges az, hogy ez senkinek nem tűnik fel? Másfél évig.

Érdeklődve várjuk a tárgyalást.

Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás