24 új buszt állít forgalomba a Volán Somogyban

A dízelüzemű járművek Nagyatád térségében is szállítja majd az utasokat a Volán tájékoztatása szerint. A 75 férőhelyes buszok légkondicionáltak, és egyebek között felszállást segítő rámpával rendelkeznek.

Továbbá kerekesszék és babakocsi elhelyezésére kialakított speciális férőhellyel, elektronikus utastájékoztatási rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel és üléspáronként egy USB-csatlakozóval is. A járműveket EURO6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotor hajtja.

Az új járművek beszerzésére a Volán Buszpark Kft. idén év elején írt ki közbeszerzési eljárást. A kiemelkedő nagyságrendű fejlesztés keretében három autóbuszgyártó szállítja a több mint 500 környezetkímélő, dízelüzemű járművet a Volánbusznak 2022 elejéig. Az első Credo Econell 12 típusú, szóló, alacsony belépésű járművek már a nyár végéig megkezdik szolgálatukat országszerte, összesen 290 darab.

Az új buszokat ünnepélyes keretek között, sajtónyilvános eseményen mutatták be tegnap Kaposváron. Ezen többek között Szászfalvi László országgyűlési képviselő is megszólalt, és kiemelte: „Nagyon örülünk a Somogy megyében forgalomba álló új autóbuszoknak, hiszen tudjuk: ez a fejlesztés is az itt lakókért, a vidéki Magyarországért történik. A közösségi közlekedés meghatározó az emberek életében. Térségünkben különösen sok a kistelepülés, amelyek számára pozitív változást jelent az új járművek forgalomba állása. A kormány elkötelezett a magyar vidék felvirágoztatása iránt. A Magyar falu program is ezt a célt szolgálja, most pedig a közösségi közlekedés terén is megújulhat a települések vérkeringése, a térség lakóinak mindennapi élete.”

Az új járművekkel Somogy megyében Kaposvár, Siófok, Tab, Nagyatád, Csurgó, Marcali, Fonyód és Balatonboglár térségében találkozhatnak az utasok a Volán ígérete szerint.

 

Megosztás