378 koronavírusos Somogyban két nap alatt Szerző: Katona József | 2020-11-08 19:45:00 | Címkék: fertőzött, orbán viktor, somogy, koronavírus

Meredeken felfelé ível az igazolt COVID-fertőzöttek száma Somogyban is. Novemberben 62%-kal nőtt, a második hullám óta pedig már a 62-szeresére. Mára jócskán átléptük a kétezer regisztrált beteget a megyében (2052).

Ennél többet azonban továbbra sem lehet tudni, a kormányhivatal sem egyéb megyei, sem más területi adatokat nem hajlandó közölni. Az Atádhír először éppen két hónapja, szeptember 8-án kért ilyeneket.

Ugyanígy részletes adatigénylést küldött a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) – vette észre a Magyar Hang. „Olyan adatokat kérünk, amik a hivatalos osztrák és német állami jelentésekben naponta megjelennek a fertőzöttek napi számáról, a fertőzés területi eloszlásáról, a kórházban és otthon ellátott betegekről – ezek közérdekű adatok, aminek a megismeréséhez mindenkinek joga van, hogy felelős döntéseket hozhassunk a járványhelyzetben” – írták közleményükben. A határidő lejártakor küldött válaszában az NNK több adatkérésre is azt írta, nincs meg nekik. Vagyis „állításuk szerint nem tudják a fertőzöttségi adatokat járásonkénti bontásban, vagy azt, hogy melyik megyében hányan haltak meg összesen” - közölte a civil szervezet.

A TASZ szerint ebből két dologra lehet következtetni: vagy igazat mondanak és fogalmuk sincs, hogy áll a vírushelyzet, vagy tisztában vannak vele, milyen tragikus kép tárulna elénk, ha megismerhetnénk az adatokat.

Magyarországon már 5800-nál is több covidost kezelnek kórházban, 417-en vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor miniszterelnök ma délelőtt az iparkamara elnökével tanácskozott a járvány elleni védekezés gazdasági vonatkozásairól, hétfőn pedig az Operatív Törzs ülésén további egészségügyi döntések várhatók a bejelentése szerint.

Budapest, 2020. november 8. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével (b) tanácskozik a Karmelita kolostorban 2020. november 8-án. Fotó: MTI
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével (b) tanácskozik a Karmelita kolostorban 2020. november 8-án. 



Vissza az előző oldalra