425 milliós program a Kis-Balatonnál

Élőhelyvédelmi és élőhely-helyreállítási program indult a Kis-Balatonnál és Somogy megye észak-nyugati részén, öt helyszínen. A program 425 millió forintos uniós támogatást nyert el, és másfél évig tart.

A 2019. szeptember végéig megvalósuló programot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság projektindító sajtótájékoztatóján a napokban ismertette dr. Rácz András Fonyódon – írja a kormány.hu.

A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy már az előző, 2015-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban is minden korábbinál többet, 38 milliárd forintot költhetett az ország környezetvédelemre. Ebben az időszakban a természetvédelmi fejlesztésekre fordított források közül 93 projektet bonyolítottak le a nemzeti park igazgatóságok, így a fejlesztések révén összesen 79 000 hektáron javult az élőhelyek állapota és több mint 51 000 hektárnyi természetvédelmi vagyonkezelésű területen javultak a kezelés infrastrukturális feltételei, 20 történeti kert és 17 gyűjteményes kert helyreállítása történt meg, és 35 erdei iskola és óvoda infrastruktúrája került jobb állapotba. Dr. Rácz András kiemelte: az újabb uniós támogatási ciklusban a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve más uniós programokban is elnyerhető forrásokkal együtt összesen 61 milliárd fordítható környezetvédelmi, természetvédelmi célokra, valamint bemutatóhelyek létesítésére.

A helyettes államtitkár kifejtette, a 2014-2020 közötti időszakban a források több mint 60 százalékát élőhely-rekonstrukciós beruházásokra fogják fordítani. A források mintegy 13 százalékát jórészt a nemzeti park igazgatóságok állattartás feltételeinek és a természetvédelmi kezelés infrastrukturális fejlesztésére fordítják, míg ökoturisztikai bemutatóhelyek létesítésére, fejlesztésére a pénz mintegy 12 százaléka jut. További összegeket szánnak egyebek között, más élő- és élettelen természeti értékek  például geoparkok  védelmére, a természetvédelmi őrszolgálat eszközrendszerének és a természetvédelmi monitorozás infrastruktúrájának fejlesztésére is.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta, az új fejlesztési ciklusban tervezett tíz nagy projektjük közül az élőhelyvédelmi és élőhely-helyreállítási program az első, amely eljutott a megvalósítás szakaszába. A projekt nagy biodiverzitású, értékes vagy veszélyeztetett élőhelyek természetvédelmi helyzetét kívánja javítani. A fejlesztés több mint 400 hektárt érint: rehabilitálják a Kis-Balaton medence élőhelyeit, a Látrányi Puszta térségét, valamint az Ordacsehi berek vizes élőhelyet. Móring József Attila országgyűlési képviselő, Somogy fejlesztési biztosa arról szólt, hogy a Szőkedencstől Látrányig terjedő terület fejlesztése növeli a Dunántúl turisztikai vonzerejét.

Megosztás