51 sértettet ejtett tévedésbe az internetes csaló

Több rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a harmincas éveiben járó budapesti férfival szemben, aki jövedelmét internetes csalásokkal egészítette ki.

A vádlott 2019 áprilisától kezdőden 2020 decemberéig internetes közösségi, illetve hirdetési oldalakon rendszeresen kínált eladásra olyan márkás sportruházati termékeket, könyveket és szépészeti eszközöket, amikre nagy volt a kereslet. A férfi több árut rendben megküldött vevőinek, azonban amikor rájött, hogy a megfelelő hirdetésekkel milyen könnyen tud pénzt szerezni, olyan árukat is elkezdett hirdetni, amelyekkel valójában nem rendelkezett.

A férfi arra specializálódott, hogy olyan kisebb összegekkel ejti tévedésbe a sértetteket, amiknek az elvesztése miatt nem feltétlenül fordulnak a nyomozó hatósághoz, ezért a bűncselekmények sértettjeit több esetben is a marcali rendőröknek kellett felkutatniuk. A vádlott a csalássorozattal összesen 51 sértettet ejtett tévedésbe, akiktől 5 és 34 ezer forint közötti összegeket csalt ki úgy, hogy a nem létező áruk ellenértékét előre átutaltatta valamelyik általa használt bankszámlára, majd a vevők számára elérhetetlenné vált.

Az ügyészség a Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására és pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.

Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás