A Fehér bot napja van ma

Somogyban 420, Nagyatád környékén pedig 60 látássérültet fog össze közösségként a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete, ill. annak kistérségi csoportja.

 

Október 15-e, a Fehér bot nemzetközi napja a látássérültek egyenlő esélyű hozzáférésért vívott küzdelméről szól. Idén a járványhelyzet miatt a gondolatébresztő rendezvények elmaradnak. Ám szeptemberben készült egy 5 perces film, amely jól összefoglalja azokat az üzeneteket, amelyeket a látássérültek a társadalommal közölni szeretnének.

Ugyanakkor a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének elnöke, Dányádiné Molnár Cecília elküldte az Atádhírnek a tevékenységükre vonatkozó legfontosabb információkat. Örömmel tesszük közzé, abban a reményben, hogy akad, akinek a segítségére lesz.

„Egyesületünk elhivatott arra, hogy a megye látássérültjeit közösségként összefogja, korszerű eszközökkel, emberközpontú, komplex szemlélettel elősegítse önállóságukat, lehetőségeik maximalizálását, és társadalmi integrációjukat. A szervezet 420 látássérült tagból és 150 pártoló tagból áll.

Célunk továbbá, hogy a tagoknak – igényüknek és rászorultságuknak megfelelően – anyagi és természetbeni szolgáltatásokat nyújtsunk a mindennapi életükhöz, munkájukhoz, rehabilitációjukhoz és szabadidős tevékenységükhöz.

Ezért:

– Irodát működtetünk, amely információs centrumként látja el a tagságot aktuális, a látássérültség megélését segítő, tájékoztató anyagokkal, hírekkel, évi 2200 megkeresést kiszolgálva.

– Kihelyezett ügyfélfogadásokkal visszük közel megyeszerte szolgáltatásainkat a tagsághoz évi 10 alkalommal.

– Életmód tanácsadást, rehabilitációba irányítást végzünk.

– Sorstársi segítőink személyi segítéssel állnak rendelkezésre.

– Családlátogatásokkal saját környezetükben nyújtunk segítséget a tagságnak megyeszerte.

– Masszázsszolgáltatást működtetünk.

– Segédeszköz-kölcsönző áll a tagság rendelkezésére.

– Mentálhigiénés csoportfoglalkozásokat tartunk.

– Megszervezzük a tagság segédeszköz-ellátását, és elősegítjük az eszközhasználati kultúra javítását.

– Felkutatjuk és bevonjuk a megyében élő, még ellátatlan látássérülteket.

– Elkötelezetten részt veszünk az akadálymentes környezet kialakításában.

– Kulturális és szabadidős tevékenységeket szervezünk ismeretanyagok átadása és közösségfejlesztés céljából.

– Szemléletformáló programokat tartunk, elsősorban iskolákban, a társadalmi elfogadás erősítése érdekében évi 20 alkalommal.

Nemcsak materiális javakban kifejezhető szolgáltatásokat biztosítunk, hanem emberi kapcsolatokat és sorstársi közösséget is. E célkitűzés következménye, hogy tagjaink biztonságban érezhetik magukat, és meg lehetnek győződve arról, hogy szükség van rájuk.

Céljaink elérésén 19 munkatársunk dolgozik, kiknek többsége megváltozott munkaképességű, többnyire látássérült.

Egyesületünk a munkájához igénybe veszi saját tagjainak szakértelmét és támogatók segítségét is (40 önkéntesünk dolgozik).

Tagjaink és munkatársaink elkötelezett, egymás iránt bizalommal és empátiával rendelkező emberek, akik éppen ezen tulajdonságaik révén képesek megerősíteni egymást.

Minden erőforrásunkkal arra törekszünk, hogy a vakok és gyengénlátók teljes értékű emberként élhessenek saját környezetükben: családjukban, munkahelyükön, községükben, megyéjükben és országukban.

Öt kistérségi csoportunk egyike nagyatádi központtal működik. A városban és környékén élő mintegy 60 látásfogyatékost fogja össze közösségként. Egy látássérült munkatársunk gondoskodik a tagsággal való kapcsolattartásról, segít a személyes problémák megoldásában, hivatalos ügyek intézésében, és személyi segítést biztosít. Szerdai napokon ügyfélfogadást tart a segítséget kérők számára. A közösségnek kulturális és szabadidős programokat szervezünk, és csoportunk részt vesz a városi rendezvényeken. Az idén indult kézműves szakkör nagyon népszerű a tagság körében. Ez a közösség is jó kapcsolatot ápol a helyi önkormányzati és civil szervezetekkel. Szemléletformáló programjaink kedveltek a térség iskoláiban.”

Megosztás