hirdetés
2020. Október 24, Szombat
Salamon napja

A szekszárdi kórház lett a térség elsődleges ellátója a járványban Szerző: Katona József | 2020-09-21 10:22:00 | Címkék: dél-dunántúl, elsődleges ellátó, kórház, koronavírus, somogy

A korábbi 18 helyett 5 vidéki kórházra csökkentették a COVID-betegek elsődleges ellátását a hétvégén. Eszerint az egész Dél-Dunántúlról a Tolna megyei kórházba kell vinni a súlyosabb betegeket.

A legutóbbi, szeptember 2-i keltezésű rendelkezés még egészen más betegutakat írt le, mint a mostani. A változtatásra már csak azért is szükség lehet a szakértő szerint, mert a COVID-szűrés már a tünetes betegek esetében is akadályozott, tehát esetleg napokat, akár egy hetet is ki kell húzni eredmény nélkül – idézte Kunetz Zsombor egészségügyi szakértőt az mfor.hu.

Az igazán fontos változás az igazolt középsúlyos és súlyos COVID betegeket érinti. A szeptember 2-i haditerv még arról szólt, hogy a 18 megyei kórház és orvosegyetemi klinika veszi fel ezeket a betegeket. A szombati csatarend viszont a kapacitás elsődleges vonalát öt központra csökkentette. Öt vidéki kórházat jelöltek ki elsődleges ellátóként az eddigi 18 helyett. Ezek a Tolna Megyei Balassa János Kórház, a BAZ és a Szabolcs megyei kórház, valamint a Dél-Alföldön a kiskunhalasi kórház, míg egész Észak-Dunántúlra az Ajkai Magyar Imre Kórház vigyáz. A többi megyei és egyetemi kórház csak másodlagosan lép be.

Szombaton újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, vasárnap pedig 876-nál. A két nap alatt 11 beteg hunyt el idehaza. Somogyban a második hullám kezdete óta több mint a hétszeresére, 262-re nőtt a fertőzöttek száma.

Vissza az előző oldalra