hirdetés
2019. Július 18, Csütörtök
Frigyes napja

Aki a kisgyermekek közül egyet is befogad Szerző: Katona József | 2019-04-21 08:10:06 | Címkék: szülő, isten, örökbefogadás, somogy, gyermek

A bébiszitter és férje a gyermekük születése előtt pár nappal fogadták családba a rájuk bízott kisfiút, akinek az édesanyjáról kiderült: prostitúcióból él. Aztán a nővérét is - a Bibliába tett fotója adott sugallatot.

Minderről, persze, Zsolttal, a férjével együtt döntött Éva. 22 éves volt akkor, és várandós. A 6. hónapban járt, és már táppénzen volt. Éppen újították fel a városszéli kis házukat. Kellett a pénz, úgy gondolta, a szülésig vállal némi gyermekfelügyeletet. Egy hirdetés alapján talált rá M-re és élettársára. Csakhogy kiderült, ők 30 km-rel távolabb laknak. Ám M. az első látogatáson megnyugtatta: ők behozzák a 9 hónapos Bencét a városba, és otthon vigyázhat rá. Ebben maradtak. Egy apróságra azonban rögtön felfigyelt Éva: M. és a párja szexhirdetéseket nézegettek a neten.

Majd belehaltunk

Hamar kiderült Éva és Zsolt számára, hogy Bence nem órákra, hanem napokra lesz náluk. M. mindig arra hivatkozott, el kell utazniuk, aztán telefonált, hogy még egyet aludjon náluk Bence. Időnként beugrottak, hoztak utánpótlást (tápszert, pelenkát). Néha el is vitték a csöppséget egy-két napra.

- Ebbe haltunk bele majdnem – meséli Éva. - Egy hét után nyilvánvaló volt, hogy M. nem idősgondozással foglalkozik, így aztán felhívtunk egy ismerőst, aki hamar megtudta: M.-nek már 6 gyermeke van 4 apától. A jelenlegi párjától Bencén kívül van egy lánya is: Julcsi 3,5 éves, de már nevelőszülőknél van.

Ismét eltelt néhány hét, Éva júliusban megmondta M.-nek: Zsolttal együtt szeretnék családba fogadni Bencét. M. azonban mereven elzárkózott, magával vitte a kisfiút, és közölte, többet nem is hozza. Ám pár nap múlva újra telefonált, és folytatódott minden. Augusztusban Éva válaszút elé állította M.-et.

- Mondtam neki, hogy hamarosan szülni fogok, és már nem tudom vállalni, hogy Bencére vigyázzak. Végül beleegyeztek, és aláírták a papírokat. Öt nappal később megszültem Tomikát.

- A döntésüket nyilván előmozdította, hogy akkor már hivatalosak voltak a gyámügyre, valószínűleg elvették volna tőlük a gyereket – veszi át a szót Zsolt. – Nekem az volt életem legboldogabb napja. Bence volt a szívem vágya, és megkaptuk őt, a családunkba fogadhattuk. 

Isten tökéletes időzítése

M. és a párja hétvégenként néha beugrottak, és megnézték Bencét. Jó fél év telt el, amikor – immár másodszor – felvetették: a kisfiú testvére, Julcsi örökbe fogadhatóvá válik. Évának és Zsoltnak egy hete maradt a döntésre: a szép, kék szemű kislányért biztosan rögtön jelentkeztek volna örökbe fogadók. Ők pedig időszűkében voltak, és tanácstalanok.

- Éva kért, próbáljuk megtudni Isten akaratát Julcsi életéről – idézi fel Zsolt. – De hogyan? Végül abban maradtunk, hogy betesszük valahova a könyvjelzőt a Bibliába, hátha mond valamit. Aztán Julcsi fotója is belekerült. Elsiettem a munkába, a Bibliámat meg otthon hagytam. Éva elküldte, melyik részt jelölte a könyvjelző, de ott nem talált semmilyen utalást a dilemmánkra. Tudtam, hogy most a végső szó kimondásában a feleségem rám hagyatkozik, én pedig eldöntöttem, hogy nemet fogok mondani. Eljött a péntek, bementem a munkahelyemre, már csak egy óra volt a határidőig, amikor hívott az anyósom, és elmondta, hogy szerinte miért mondjak igent. Nagyon jól esett a hívása, de nem győzött meg. Már csak 10 perc volt hátra, amikor hívott a feleségem, hogy megkereste a Szentírásban Julcsi fényképét.

Az utolsó nap reggelén ugyanis Éva ismét kezébe vette Isten igéjét, hogy megnézhesse Julcsi fotóját. Döbbenten meredt a sorokra, ahol ráakadt.

- Márk 9,37-nél bukkantam rá Julcsi képére. Azonnal telefonáltam Zsoltnak, és mondtam neki, tudom, hogy a válaszod „nem”, de ahol Julcsi fotója volt, ott ez áll: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”

- Azt válaszoltam, hogy nem hiszem el, majd rögtön kikerestem én is – folytatja Zsolt. – Nyugalom, békesség öntött el, ránéztem az órámra, és láttam, hogy mindjárt lejár a határidő. Szóltam a főnökömnek, és azonnal indultam a gyámügyre nyilatkozni. Ott aztán elindították Julcsi családba fogadását is. Az utolsó pillanatban adta Isten ezt az igét. Ilyen a Jóisten tökéletes időzítése.

Nem én szültem őket, de a szívünkből valók

Csakhogy nem ment minden ilyen flottul. Még két évig küzdöttek, mindent megpróbáltak, hogy örökbe fogadhassák a testvéreket. Erre hivatott tanfolyamot is végeztek, aztán próbálták a jogi utat, de kiderült, ők nem indíthatnak pert. Türelmesen imádkoztak és vártak. Tavaly év végén aztán megcsörrent a telefon. M. volt az. A beszélgetés végén elmondta: azért nem egyezik bele az örökbefogadásba, mert nem szeretne az anyakönyvből kikerülni mint édesanya.

- Isten adta számba a szavakat – emlékszik Éva. - Azt válaszoltam neki: a gyerekek tudják, hogy nem én szültem őket, de a mi szívünkből valók. Elsírta magát. Annyit tudott mondani, holnap visszahív. Másnap tényleg telefonált, azt mondta: megértette, megy és aláírja a beleegyezését. Február 14-én, Szent Bálint napján kaptuk meg az örökbefogadási papírokat.

Julcsi most lesz 6 éves, Bence 3,5, Tomi pedig 2,5. Amikor megjegyzem, elég gyorsan nagycsaládosok lettek, nevetnek, azt mondják, majd ha mindenki szobatiszta lesz, az lesz az igazi.

A pár nem ítéli el M.-et, azt mondják, áldozatnak tartják őt, és tisztelik benne, hogy legalább úgy járt el, ahogy a gyermekeinek a legjobb.  Nagyon vigyáznak, a gyerekek nehogy azt érezzék: nem kellettek a szüleiknek. Kérdezem, tartanak-e attól, hogy majd kamaszként rátör az örökbe fogadott testvérekre a lázadás vagy a gyökérkeresés. Azt mondják, a szeretetet, biztonságot nyújtó légkörben hisznek, és bíznak benne, hogy a gyerekek értékelik majd, amit értük tettek.

Az nem kérdés számomra, hogy Bencét és Julcsit miért hozzánk helyezte a Jóisten – említi meggyőződéssel Zsolt.

Amikor kérdezem, szeretnének-e még saját gyermeket, Éva mosolyogva szól:

- Már kislányként is azt válaszoltam, amikor megkérdezték, hány gyereket szeretnék majd, hogy vagy egyet vagy hármat. És lám, Isten megadta. Ez így tökéletes.

(A cikk teljes egészében igaz történetet mond el, csak a szereplők neveit változtattam meg – a szerkesztő megjegyzése.)

"A másik kéz mindössze három éves... Fogjuk egymást. Erősen fogjuk egymást." (Pilinszky János: Egy fénykép hátlapjára)



Vissza az előző oldalra