Áron alul adtak el 4,5 hektárnyi erdőt Somogyban

Egy Somogy megyei község 2020 októberében jelentősen a piaci ár alatt értékesített egy önkormányzati tulajdonban lévő, jórészt erdővel borított 4,5 hektáros területet a polgármester gyerekeinek.

A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az adásvételi szerződés alapján az új tulajdonosok 5,9 millió forintért jutottak hozzá az egyébként 20 millió forint értékű ingatlanhoz.

A megállapodást úgy kötötték meg, hogy nemzeti vagyongazdálkodásra vonatkozó szabályokat mellőzve a korlátozottan forgalomképes törzsvagyont a képviselő-testület az eladást megelőzően nem minősítette át üzleti vagyonná, továbbá az értékarányossági követelményeket sem tartották be.

A főügyészség kiemeli, hogy a szerződés a jogszabályi rendelkezések megsértésén túl a jóerkölcsbe is ütközik, mert a közjogi funkciót betöltő polgármester közeli hozzátartozói általi – kirívóan alacsony vételárú – földszerzéssel a település 14 millió forint bevételtől esett el.

Az ügyészség keresetében a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását indítványozta azért, hogy a földterület tulajdonjoga visszakerüljön az önkormányzathoz.

A jogszabályokba ütköző adásvétel kapcsán hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás is indult.

(A címlapkép illusztráció.)

Megosztás