Átadták a kaposvári kórház megújult szülészetét

Átadták a Kaposi Mór Oktató Kórház hárommilliárd forintból megújult szülészeti épületét csütörtökön Kaposváron, jelentette az MTI.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen azt hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja, hogy ne legyenek Magyarországon olyan fiatal párok, akik késznek érzik magukat a gyermekvállalásra, de azért kell éveket várniuk, mert ehhez nincsenek meg a megfelelő körülmények – közölte a miniszter.
Novák Katalin arra utalva, hogy a kaposvári szülészeten reprodukciós központ is működik, közölte: Magyarországon minden ötödik pár meddőségi problémával küszködik, és „az állam jó gazdája a meddősségkezelésnek”. „Olyan helyen vagyunk, ahol az állam egy magánszolgáltatótól vette át a meddősségkezelést, és jó látni, hogy több fiatal párt nagyobb felkészültséggel több szakember tud fogadni” – mondta.
Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy bár a szülészet 90 éves, méltóságteljes épülete a múltat idézi, a rekonstrukcióval létrejött infrastruktúra a legkorszerűbb feltételeket biztosítja a szülő nők és az újszülöttek ellátásához.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy a szülészet a kórház szimbolikus épülete, amelynek rekonstrukciójával a jövő kaposvári generációinak akartak esélyt adni arra, hogy méltó körülmények között láthassák meg a napvilágot. „A szülés, a születés egy életen át elkíséri a családokat, fontos, hogy ezt csodaként éljék meg” – hangoztatta.
Moizs Mariann, a kórház főigazgatója azt közölte, hogy a kaposvári szülészeti, nőgyógyászati és újszülöttellátás megújítása hatéves munka eredménye. „Szimbolikus, hogy az átadásra kettős évfordulón, a kórház történetének 175. és az önnálló szülészet 90. évében kerül sor” – jegyezte meg.
A kaposvári polgármesteri hivatal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szülészet modernizációja 2019-ben kezdődött meg egy 442 millió forint értékű eszközbeszerzéssel. A kormányzati támogatásból vásárolt gyógyászati eszközök között ultrahangkészülék, inkubátor, szülőágy, műtőfelszerelés és röntgengép is van.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Megosztás