Átlag felett költünk, átlag alatt keresünk

66 ezer forinttal kevesebb a somogyi bér az országos átlaghoz képest, ipari termelésben pedig a legutolsók vagyunk – derül ki a KSH 2022. első három negyedévére vonatkozó statisztikájából.

Valamivel több mint 268 ezer forint az átlagfizetés Somogyban, ennél kevesebbet csak Borsodban, Nógrádban, Békésben és Szabolcsban lehet keresni. A Dunántúlon ebben a vármegyében a legalacsonyabb a bér – derül ki a KSH Fókuszban a megyék – 2022. I-III. negyedév című kiadványából. Ez a budapesti átlagbér pusztán 65 százaléka.

A munkanélküliségi ráta az országos átlaghoz képest az egyik legmagasabb, 5,4 százalékos, csak Békés, Borsod, Nógrád és Szabolcs mutatója rosszabb. A nyilvántartott álláskeresők száma a negyedik legmagasabb az országban.

A foglalkoztatási ráta a vármegyében 68,2 százalékos, a szomszédos Baranyában ez az érték 71 százalék, Tolnában 72,9, Zalában pedig 74,6 százalék.

Az egy lakosra jutó beruházások mértéke az országban 806 ezer forint, Somogyban ez valamivel több mint 351 ezer forint. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az országos átlagot jelentősen felhúzza a budapesti beruházások értéke, ugyanis a fővárosban 2 milliónál is több jut egy lakosra.

Somogyban az ipari termelés egy főre jutó értéke az országos átlag felét sem érte el, országosan itt a legrosszabb a mutató. 

Néhány pozitív dolog is kiolvasható a kiadványból. Az aszály ellenére Somogyban lett országosan a második legjobb a búza termésátlaga, hektáronként 6120 kg termett, az országos átlag 4400 kg. Jelentősen, 13,1 százalékkal bővült a somogyi szarvasmarhák száma, a sertésállomány 8,1 százaléka vármegyénkben található.

Az egy főre jutó kiskereskedelmi forgalom is az országos átlag felett van a vármegyében. A lakosságra vetített kiskereskedelmi forgalom 2022. I–III. negyedévben átlagosan 1 millió 156 ezer forint volt. Budapest az 1 millió 368 ezer forintos egy főre jutó értékével vezette a rangsort, a somogyi mutató 1 millió 200 ezer forint felett volt. Nógrádban ez az érték 842 ezer forint.

Az ország kereskedelmi szálláshelyein (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 2022. I–III. negyedévben 20 millió 733 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek – írja a KSH. A Balatonnak köszönhetően ennek a 6,9 százalékát Somogyban.

(A nyitókép illusztráció. Fotó: Röhrig Dániel)

Megosztás