Az egyik szemére megvakult a szurkoló, akit megdobott egy játékos

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emeltek vádat a férfival szemben: egy focimeccsen összeszólalkozott az egyik vendég szurkolóval, majd egy műanyag ásványvizes palackkal fejbe dobta.

A Fonyódi Járási Ügyészség vádiratában foglaltak szerint a büntetett előéletű, 34 éves vádlott 2020 októberében játékosként vett részt a Somogyvár-Kaposmérő megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzésen.

A második félidőben történt lecserélését követően a kispadon tartózkodott, és a pályán történtek miatt szóváltásba került az egyik vendég szurkolóval, melynek során a kezében tartott 7,5 dl-es műanyag palackkal, nagy erővel a tőle pár méterre álló sértettet fejbe dobta.

A palack a sértettet a bal szeménél találta el, és felsértette szaruhártyáját. A szerencsétlen kimenetelű dobás következtében a szurkoló a sérült szemére megvakult.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a garázdaság miatt korábban már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerése esetére 3 év börtönbüntetést, 3 év közügyektől eltiltást és 3 év sportrendezvények látogatásától való eltiltást indítványozott.

Megosztás