Az egyszervolt fonyódligeti gyermektábor csodás átváltozása

Úttörőtábor volt 10 évig, aztán Somogy Megyei Gyermektábor, négy éve ingyen odaadta az állam egy alapítványnak, most pedig 4,88 milliárd forint közpénzből felújítják. Úgy, hogy később akár el is adhatja az alapítvány.

Aki megélte már a nyolcvanas éveket, pláne, ha gyerekként, emlékezhet rá: a fonyódligeti táborban az is élvezhette a vízparti üdülést, akinek a családjában nem volt balatoni nyaraló. Számos nagyatádi és környékbeli is őriz egy-egy régi fotót vagy emléket erről. Méltán nevezik így: „A tábor, ahol gyermekek tízezrei látták először a Balatont”.

„A véget nem érő Balaton-part – sokan így jellemzik a Fonyódligeti Erzsébet-tábort, amely másfél kilométer hosszan nyúlik el a magyar tenger mellett. A több mint 900 férőhelyes létesítmény faházai között sportpályák – többek között strandröplabda-pálya, futballpálya – várja a gyermekeket. A hamisítatlan tábori hangulat és az élményekben gazdag kikapcsolódás garantált!”

Ez áll most is a gyermektábor honlapjának nyitó oldalán. Az idén 40 éves komplexumot (a zánkai táborral együtt) 2016-ban nemes egyszerűséggel ingyen átadta az állam a szeged–csanádi egyházmegyéhez köthető alapítványnak. Az összesen 17,5 milliárd forint forgalmi értékű ajándék mellé egy különleges kitételt is kapott az alapítvány: a megszerzés után 15 évvel azt tesz a táborokkal, amit akar, akár el is adhatja az ingyen kapott, majd közpénz-tízmilliárdokért rendbe tett területeket.

A fonyódligeti gyerektáborban egyébként tavaly sem üdülhetett egyetlen gyerek sem, annak ellenére, hogy az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány 13,5 milliárd forintot kapott a kormánytól és az uniótól esélyteremtő programok megvalósítására.

Most pedig összesen 21,58 milliárd forint közpénzért a Mészáros család cége egy másik NER-mogul vállalkozással társulva újítja fel, illetve alakítja át az Erzsébet-táborokat, írja a 24.hu. Ebből a fonyódligeti üdülőkomplexumra az adófizetők 4,88 milliárd forintját költhetik el.

Arra, amivel – ismételjük – 11 év múlva azt tesznek, amit akarnak: akár el is adhatják. Na és? Közöd? Sic transit gloria mundi.

 

Megosztás