Az iskolákat is elérték a megszorítások

Bár az államtitkár épp most nyugtatott, nem lesz távoktatás a magas fűtésköltségek miatt, kollégiumbezárásra máris akad példa: a barcsi középiskola már nem nyitja ki az egyik kollégiumát, mert a fűtése túl drága lenne.

A KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium arról értesítette a napokban a diákjait, hogy a korábbiaktól eltérően mindegyik kollégistájukat a barcsi kollégiumba várják augusztus végén. Az már csak a belső levelezésből derült ki, hogy a középrigóci kollégium azért nem fogadja a diákokat, mert megfizethetetlenül magasra ugrottak a fűtési költségek, és a napi buszoztatás is megdrágult.

A regionális beiskolázási intézménybe Somogy és a szomszédos megyék más településeiről is járnak tanulók. Számukra részint az iskola közvetlen szomszédságában, részint a középrigóci telephelyükön, az egykori Széchenyi-kastélyban biztosítottak eddig kollégiumi ellátást. Ez utóbbi ráadásul az erdész- és vadászképzés számára kialakított oktatási központ is egyben, tanműhelyekkel és gépparkkal, sőt, ez volt az erdei iskolai programjuk foglalkozásainak a helyszíne is.

A diákok szerint „ez a kolesz volt a legjobb dolog az egész suliban”. Meglehetősen szomorúan értesültek róla, hogy el kell hagyniuk.

Onnan bemenni a barcsi koleszba kábé olyan, mintha börtönbe mennél – summázta véleményét egyikük.

A mi kollégiumunkban bárki szívesen eltöltene pár hetet, de akár hónapokat is – érzékeltette a veszteségüket egy másik diák. – Gyönyörű az épület, a kastélyparkban növényritkaságokat látni, focipálya és halastó is van.

Tény, hogy évekkel ezelőtt nagyon szépen felújították milliárdos nagyságrendű összeget költöttek rá. Az előző tanévben a 9-10-11. osztályos erdésztanulók közül mintegy 30-35-en lakhattak a középrigóci kollégiumban. A kényszerű költözés okáról egyelőre csak a belső levelezésből értesültek. Ezek szerint nagyon megnőttek a gázárak, az iskola nem képes fűteni két kollégiumot. Szó volt arról is, hogy szintén sokba kerül a napi buszoztatás a barcsi iskolába és vissza (a távolság kb. 5 km).

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az iskola fenntartóját, a Kaposvári Szakképzési Centrumot. Egyebek között megkérdeztük, hogy az intézményeikben várhatóan milyen mértékben és mekkora összegre növekednek meg a fűtés és az áramellátás költségei; továbbá, hogy még hol és milyen takarékossági intézkedésekre kényszerülnek a most induló tanévben; és azt is, mi lesz az egykori Széchenyi-kastély sorsa. Ha válaszolnak, közölni fogjuk.

Megosztás