Barcsi és inkei emberkereskedők a bíróság előtt

A környéken történt két emberkereskedelem bűntette miatti ügy is van a Pécsi Ítélőtáblán. Az egyikben még egy gyermekkorú, azaz a 14. életévét sem betöltött, kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt is prostitúcióra bírtak.

Intézetből szökött lányokat futtatott a 38 éves inkei nő és az 43 éves élettársa. Őket több, a felügyeletük alatt álló, 18. évüket be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádolják. A sértettek között még gyermekkorú lány is akadt: őt szintén prostitúcióra bírták rá, és az abból szerzett jövedelemből tartották fenn magukat.

Az ügyészségi vádirat szerint 2018 tavaszán az egyik fiatal lányt naponta kivitték a 61-es főút Inke és Vése közötti szakaszára, valamint telefonon is szerveztek számára találkozókat, jellemzően külföldi férfiakkal, alkalmanként 10-25 ezer forintért.

A másik ügyben két rendbeli kizsákmányolás céljából üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével vádol az ügyészség egy 48 éves barcsi férfit. Az ügyészségi iratok szerint ő kilencedmagával élt együtt: négy élettársával, négy gyerekével és egy unokájával. A férfi két, szintén kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt vett rá prostitúcióra: Bécsbe fuvarozta őket, hogy prostituáltként dolgozzanak, majd amikor onnan kiutasították őket, az osztrák határhoz közel folytatta velük tovább a tiltott kéjelgést. Az ezért kapott pénzt a férfi szintén elvette a nőtől. Végül a családsegítő szolgálat jelzése buktatta le.

Mindhárom vádlott letartóztatásban van. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A két ügy azért is keltett figyelmet, mert a jelek szerint már Somogy és Baranya szegényebb vidékeire is egyre gyakoribb a korábban főleg Szabolcsra és Borsodra jellemző emberkereskedelem.

Egy ezzel foglalkozó amerikai jelentés szerint Magyarországon nőtt a kivizsgált esetek száma, és az elítélt emberkereskedők súlyosabb büntetésekre számíthatnak. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a gyermekkorú áldozatok azonosítása és ellátása, illetve a harmadik országbeli áldozatok azonosítása területén további erőfeszítésekre van szükség.

Megosztás