Bosszúból felgyújtotta az exe holmijait

Feltörte volt kedvese ajtaját, kihordta a ruháit és a cipőit, és elégette azokat egy férfi, miután újfent kikosarazta őt volt partnere. Tűzre került még több ingóság is, és a virágoskert sem úszta meg a bosszúhadjáratot.

Nehéz feldolgozni, ha egy kapcsolat véget ér – mindenesetre nem kell feltétlenül felgyújtani az exünk ruháit és felforgatni a virágágyasát ahhoz, hogy továbblépjünk és megleljük a lelki békét. Egy somogyi férfi azonban úgy látszik, az elutasítás keserűségét csak ezzel a terápiás módszerrel tudta feldolgozni.

A vádlott és élettársa augusztusban szakítottak. A férfit megviselte az elválás, és nem bírta elfogadni a történteket. Elhatározta hát, hogy visszahódítja a hölgyet. Már másnap megjelent volt kedvese Kaposvár környéki házánál, hogy rávegye őt az újrakezdésre. A hölgy azonban nem tartózkodott otthon, ezért a férfi felhívta telefonon. Nem tudni, milyen szép szavakkal próbálta megfűzni, mindenesetre a nő nemet mondott.

Nem ő volt az első, és nem is az utolsó azok listáján, akik szerelmi csalódásukban meggondolatlan cselekedetre vetemednek felindultságukban, ám a férfi valamelyest elvetette a sulykot: először ugyanis megbontotta a drótkerítést, majd felfeszítette a ház ajtaját. Itt aztán gondosan kiválogatta volt élettársa kedvenc márkás ruháit, cipőit, kihordta azokat az udvarra, ahol azokat felgyújtotta. Hogy a máglyarakás jobban égjen, még rádobta a nő hajszárítóját, robotgépét és két biciklijét.

Ezt követően a vádlott tájrendezésbe kezdett: ízlésesen megrongálta a kert díszvirágait, és átrendezte a veteményest is – innen kivágta a növényeket. Mondani sem kell, a szokatlan kerti munkálatokra végül felfigyeltek a szomszédok is, akik felszólították a férfit a tűz eloltására, melynek eleget tett.

A férfi ámokfutásával 140 ezer forint kárt okozott – meglehetősen szokatlan módja egy nő visszahódításának. Nem is járt sikerrel.

A Kaposvári Járási Ügyészség magánlaksértés és rongálás miatt emelt vádat a 47 éves férfival szemben, közérdekű munka büntetés kiszabására tettek indítványt.

Megosztás