Bosszúból összetörte haragosa két autóját

A dühöngő agresszor baseballütővel őrjöngött Zákányban tegnapelőtt. A nagyatádi rendőrök elkapták a 37 éves helyi lakost. A kihallgatásán azt mondta: így akart bosszút állni az autók tulajdonosán.

Az eljárás adatai alapján 2020. február 9-én este egy zákányi ház előtt az akkor még ismeretlen tettes megrongált két parkoló gépkocsit, majd távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtés során beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap elfogtak, és előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A 37 éves helyi lakost a nyomozók rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi elmondta, hogy nagyon megharagudott az autók tulajdonosára, ezért úgy döntött, baseballütővel vesz elégtételt.

Megosztás