Dél-Dunántúlon volt a legnagyobb fertőzés az elmúlt héten Szerző: Herr Dávid | 2021-01-04 18:02:00 | Címkék: covid, megye, somogy, koronavírus

Lakosságarányosan nézve Baranya, Somogy és Tolna megyében azonosították a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet az elmúlt héten. Ám még így is megyénk az egyik „legtisztább” terület az országban.

A dél-dunántúli régióban regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet a lakosság arányában: 100 ezer főre vetítve Baranyában 206, Somogyban 179, Tolnában pedig 175 fővel nőtt az új esetek száma az elmúlt egy héten. Viszonyításképpen: a sokáig fertőzésben vezető Budapesten most csak 94 fő ugyanez a mérőszám, mely a második legalacsonyabb. Megyénkben egyébként ma 28 fővel emelkedett az esetszám, ami viszonylag alacsonynak mondható az elmúlt napokhoz viszonyítva: egy héttel ezelőtt kétszer ennyi volt.

Az összesített adatok azt sugallják, hogy lecsengőben van a járvány második hulláma. 2020. december 19-én volt a legmagasabb az aktív fertőzöttek száma, ami azóta folyamatosan csökkent, csaknem 28 százalékkal. Utoljára november végén mértünk ehhez hasonló adatokat. Egyelőre azonban még nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, már csak azért sem, mert ezzel együtt jelenleg átlagban csak feleannyit tesztelünk, mint december közepén (december 15: 24 ezer, január 4: 12 ezer).

Jó hír azonban, hogy a december végén vett szennyvízvizsgálatok azt mutatják, hogy a legtöbb vizsgált településen nem várható újabb esetszám-emelkedés: leszámítva néhány várost, köztük Kaposvárt is. Ugyanakkor még mindig Somogy megye az egyik legkevésbé fertőzött régió: november 10. és december 10. között a legalacsonyabb volt nálunk 100 ezer főre vetítve az azonosított esetek száma, jelenleg pedig a második helyen állunk Borsod-Abaúj-Zemplén megye mögött. A Telex egy animált diagramot készített, melyen idősorosan nyomon követhető a fertőzöttség alakulása az egyes megyékben.  

Forrás: Telex
Forrás: Telex



Vissza az előző oldalra