Egy autó kigyulladt, egy másik árokba hajtott, fák dőltek ki a viharban

A hétvégén huszonhétszer riasztották a tűzoltókat Somogyban. Tizennégy műszaki mentésnél, illetve hét tűzesetnél volt szükség a munkájukra – írja a Katasztrófavédelem.

Egy személyautó motor- és utastere kapott lángra szombat délután Siófokon. A város hivatásos tűzoltói rövid idő alatt elfojtották a lángokat. A jármű két utasa időben elhagyta a gépkocsit, így nem sérültek meg. 

Az esti órákban letért az útról, a fák közé hajtott és az oldalára borult egy gépkocsi a 68-as főúton, Somogytarnóca és Csokonyavisonta között. A személyautóban négyen utaztak, hárman a baleset után ki tudtak szállni a kocsiból. A jármű két fa közé szorult, ezért a barcsi hivatásos tűzoltók rögzítették azt, amíg a sofőrt a mentők megvizsgálták, majd a tűzoltókkal közösen kiemelték az autóból. A mentők a gépkocsi minden utasát kórházba szállították. 

Fának hajtott egy személyautó szombat este a 67-es főúton, Zselicszentpál és Simonfa között. A kaposvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelynek vezetőjét a mentők a helyszínen ellátták. 

Vasárnap délelőtt az egyik balatonboglári üzlet parkolójában történt balesethez is riasztották a helyi önkormányzati tűzoltókat. Az autó sofőrje menet közben rosszul lett és fának ütközött. A tűzoltók áramtalanították a járművet, majd letolták azt a parkolókat elválasztó szigetről.

A szombat esti vihar megtépázta az útmenti fákat Somogyban is. Igalban egy letört faág akadályozta a közúti közlekedést, ahogy a Kisbárapáti és Bonnya között közlekedő vonat útját is egy letört faág állta el.

A vasárnap reggel a motorfűrészek hangjára ébredhettek a balatonbogláriak, a tűzoltók egy járdára dőlt fát távolítottak el. A marcali és a siófoki hivatásos tűzoltók szintén letört faágak eltávolításával indították a hét utolsó napját. 

(A képeket a Katasztrófavédelem munkatársai készítették.)

Megosztás