Elítélték a nőt, aki kiskorúakat rabolt ki játékfegyverrel

Mint az útonállók, lőfegyvernek látszó airsoft játékpisztollyal tartóztatott fel két fiatal fiút, akiktől 6 ezer forintot zsákmányolt. A nő korábban drogos állapotban autózott, most ezért is felelnie kellett.

A Marcali Járási Ügyészség vádemelését követően a napokban hirdetett ítéletet a bíróság annak a harmincas éveiben járó, letartóztatásban lévő nőnek az ügyében, aki egy fegyvernek látszó játékpisztollyal rabolt ki két kiskorút Marcaliban.

A vádlott 2020 szeptemberében Marcaliban testvére lőfegyvernek látszó, airsoft játékpisztolyával útonálló módon feltartóztatott két fiatal fiút, majd a fegyverutánzatot rájuk irányozva felszólította őket pénzük átadására. A fiatalok először nem vették komolyan a vádlottat, azonban amikor a nő egyre agresszívebben követelte a pénz átadását, végül 6.000,-Ft-ot meghaladó összeget adtak át a vádlottnak.

A vádlottat azonban rövid időn belül elfogták a marcali rendőrök, akitől a játékfegyver és a rablás útján megszerzett pénz is előkerült, így a kár nagyrészt megtérült.

A vádlottnak a bíróság előtt egy tatabányai ügy miatt is felelnie kellett, mivel 2019 nyarán Oroszlányban amfetamin és marihuána tartalmú kábítószereket vásárolt, majd azok elfogyasztása után, bódult állapotban vezette a gépkocsiját.

A Marcali Járásbíróság a bírósági szakban egyesített bűnügyben a napokban hirdetett ítéletet, melyben az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a nőt, akivel szemben 6 év 6 hónap fegyházbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki, illetőleg végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

Megosztás