Eljárást indítottak a mikei állatkínzók ellen

Három kutyát tartottak szabálytalanul kikötve, megfelelő ól, víz és élelem nélkül egy mikei ház udvarán. Januárban kobozták el az ebeket, az állatorvosi véleményt követően most állították elő a két tettest.  

Egy ismeretlen bejelentő jelezte a hatóságok felé, hogy egy mikei ház udvarán sanyarú körülmények között négy kutyát tartanak, ebből hármat láncra verve. Az egyik eb lánca olyan rövid volt, és olyan magasan rögzítették, hogy nem is tudott tőle rendesen mozogni, vagy akár lefeküdni. A láncok nem nyakörvhöz, hanem rongyokból kötött hurkokhoz voltak a kutyán rögzítve, ami már-már fojtogatta az ebeket.

A
A „nyakörv” minden mozdulatnál fojtogatta a kutyákat

A kutyáknak közös itatótálja volt, amibe a víz bele volt fagyva, és étel sem volt nekik kihelyezve megfelelő mennyiségben. A januári hidegben kutyaólat sem biztosítottak az nekik.

Ebből a tálból kellett a kutyáknak inniuk
Ebből a tálból kellett a kutyáknak inniuk

A nyomozók az adatgyűjtés során azonosították az állatok gondozásáért felelős személyeket, akiket a körzeti megbízottak elfogtak, és előállítottak a Kadarkúti Rendőrőrsre. A nyomozók a 28 éves és az 55 éves nőt állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetők a vallomásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték. A kutyákat még januárban elkobozták, a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület munkatársai látták el őket. A rendőrség állatorvosi szakvéleményt kért az ebek állapotáról, mely alapján a Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított a két nő ellen. A két kölyökkorú kutya ideiglenes befogadónál, a másik kettő ivartalanítva az egyesület telephelyen van elhelyezve. A nyomozás lezárásáig még nem lehet örökbe adni őket.

Megosztás