Elkapták a malactolvajbandát

Másfél millió forint értékben, összesen 43  haszonállatot lopott el március-áprilisban egy 8 fős csapat. Az elkövetők ki akarták használni a járvány első hulláma idején megnövekedett élelmiszerek iránti keresletet.

Az emberi leleményesség nem ismer határokat. A kapitalista gazdasági berendezkedésben résen kell lenni, hogy felfedezzük a rést a piacon! Ahogyan azt egy 44 éves somogyi férfi és hét tettestársa is tette tavasszal.

Történt ugyanis, hogy márciusban berobban a koronavírusjárvány, és bumm robbant utána a kereslet az élelmiszerek iránt is. A piac törvényei szerint ezzel az árak is felszöktek, így aztán érdemesnek tűnt belevágni az élelmiszerbizniszbe, hiszen például csak a sertéshús ára 15-20 százalékot emelkedett. De hogyan törjön be olyasvalaki a piacra, akinek nincsen ehhez se tőkéje, se ideje felnevelni a szopós malacokat?

Mi sem egyszerűbb: el kell lopni!

Így történt, hogy a férfi megszervezte az első rablást márciusban egy Kaposvárhoz közeli telephelyen, ahol juhokat tartottak. Innen összesen 8 vágósúlyú bárányt loptak el és több mint 150 kiló tápot, összesen 200 ezer forint értékben.

Mivel az első akciót siker koronázta, rövidesen diverzifikálták a portfóliót, és a legközelebbi alkalommal már sertések váltak célponttá: egy Juta melletti telepen a férfi négy társával két furgont pakoltak meg 20 darab malaccal, összesen 600 ezer forint értékben. Az ügy leírása alapján az elkövetők egymás mellé állva láncot alkotva adogatták ki a röfiket az ólból az autókba. A meglovasított kisdisznókat a vádlott egyik tanyájára szállították.  

Mivel a malactolvajok sikerszériája töretlen maradt, ezért áprilisban még egy tervet véghezvittek: betörtek egy Kaposvár környéki gazdához, ahonnan 15 darab, összesen 500 ezer forint értékű malacot zsákmányoltak el.

Itt azonban derékba tört a rablók karrierje, ugyanis a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket, köztük a 44 éves, büntetett előéletű főtolvajt is. Mint kiderült, az illető nem ma kezdte a „szakmát”, már korábban elítélték hasonló jellegű bűncselekmény miatt. Őrizetbe vették őket, majd az ügyészség kezdeményezésére a járásbíróság elrendelte az összesen közel 1,5 millió forint elkövetési értékű lopással gyanúsított férfi letartóztatását.

A Kaposvári Járási Ügyészség nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 44 éves férfival és hat társával szemben. Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, míg a további vádlottak esetében többségében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Sajnos az ellopott haszonállatoknak csak egy töredékét sikerült előkeríteni, 18 darabot tudtak visszaszolgáltatni a sértetteknek. A többit már értékesítette a vádlott.

 

A nyitókép illusztráció.

Megosztás