Elkapták a volt élettársát zaklató férfit az atádi rendőrök

Tavaly szeptember óta zaklatta és fenyegette telefonon és személyesen is a nőt. Néhány nappal ezelőtt pedig a házának kerítésén keresztül szorongatta. Büntetőeljárást indítottak ellene a nyomozók.

Az ügy adatai alapján egy iharosberényi lakos tavaly szeptembertől kezdődően zaklatta volt élettársát. A férfi mindennapossá válóan, több telefonhívást is kezdeményezett a nő irányába, és többször személyesen is próbált találkozni vele. A kezdetben kérlelő hangnemet később már a megfélemlítés váltotta fel, nem ritkán a volt élettársa és családja életét, testi épségét fenyegette a 38 éves férfi.

A folyamat január végére odáig fajult, hogy a zaklató késő este otthonában kereste fel áldozatát, akit az ingatlan kerítésén keresztül, ruhájánál fogva szorongatni és rángatni kezdett. A 43 éves nő február 7-én feljelentést tett volt párja ellen, akit a körzeti megbízottak másnap reggel elfogtak és előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a feltételezett elkövető ellen zaklatás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Megosztás