Európa legnagyobb templomi betleheme épült Somogyban

Két hétig építették önkéntesek, 60 négyzetméteren jeleníti meg Jézus születését. 1948 óta minden karácsonyra elkészítik Vörsön, manapság évente tízezrek látogatják.

Idén 74. alkalommal készült el Európa legnagyobb és legszebb, templomban épített betleheme Vörsön – írta a Sokszínű Vidék.

Az óriási betlehem gipszből, az ember és állati figurákat leszámítva pedig kizárólag természetes anyagokból készül. Simon György, a betlehem főszervezője azt monda a lapnak, céljuk, hogy évről évre más formában építsék fel a vörsi betlehemet, hogy mindig újat tudjanak mutatni a vendégeknek.

Fotók: Futó József
Fotók: Futó József

A látványosság 2022. november 27-től 2023. január 22-ig látogatható a Szent Márton püspök templomban. A jászol 10:00 és 16:00 óra között tekinthető meg, december 24-ét kivéve, aznap csak délig tart nyitva a templom.

A templomtól 50 méterre megnyitott a Vörsi Adventi Vásár is forró italokkal, ételekkel és ajándékokkal. A vásár az adventi hétvégéken, karácsonykor és a két ünnep között várja a látogatókat.

Fotók: Futó József
Fotók: Futó József

Megosztás