Fővadász úr, hát lőjön már!

A vadásztatás Somogyban a legnagyobb üzlet: 2646 millió forintot hoz a konyhára. Ami meglepő: így is 264 milliós veszteséget termel. Megyénkben van a legtöbb vadászterület, gímszarvas, vaddisznó, aranysakál és róka.

Drága fővadász úr

„Fővadász úr, hát lőjön már, mire vár!?” – bizonyára mindenkiben felidézi ez a mondat Bodrogi Gyula varjúhangját Dargay Attila zseniális rajzfilmjéből, a Vukból. Ha az ország valamelyik területét érinti ez a téma, akkor megyénket legelsősorban. Mondhatnánk, rommá lövik a külföldiek Somogyot – ha plagizálnánk az Index cikkét, ami a címében – egyébként tévesen – Vas megyét említi, holott az országos vadgazdálkodási adatokból egyértelműen látszik, hogy messze a legtöbb bevétel Somogyban származik a külföldi bérlelövésből: több mint 685 millió forint. Egyébként látványos grafikákkal illusztrálta az internetes lap az írását, érdemes megnézni.

Hazai hosszúpuskák és kispályások

Azt, hogy az elmúlt néhány év alatt ki mindenkitől vettek el vadászterületeket, illetve ki mindenkinek adtak kies megyénkben, most nem boncolgatnánk, bár kétségkívül igen tanulságos lenne. Azonban egyrészt hosszas kutakodást igényelne, másrészt ismerve a hatóságok mostanság megnyilvánuló készségét a közérdekű adatok szolgáltatására, nagyjából reménytelen vállalkozás lenne részünkről (országos sajtóorgánumok sem járnak sok sikerrel hasonló ügyekben). Harmadrészt, okkal feltételezzük, hogy ha név szerint nem is, de nem nehéz kitalálni, milyen körökről lehet szó.

Somogy legvadabbjai

Így aztán maradjunk a hozzáférhető adatoknál. Először is, Somogyban a két állami erdészet (Sefag, Kaszó Zrt.) összesen több mint 124 ezer hektár vadászterülettel rendelkezik. Itt van a legtöbb vadföld és -legelő: majdnem 4900 hektár vadföld és 3561 hektár vadlegelő, vagyis összesen 8461 hektár (a 2. legtöbb Borsodban található: kevesebb, mint 4500 ha).

Nálunk a nagyobb vadakra hajtanak a vadászok. 2016-ban 8866 gímszarvast lőttek ki Somogyban (a 2. Veszprém 5763-mal), vaddisznóból pedig 16.576-ot. Mindkettőből a legtöbbet az országban.

Apróvadakból jóval kevesebbet, mezei nyúlból csupán 246-ot, 4938 fácánt, 9516 röptetett récét.

A becsült vadállomány tekintetében szintén jónéhány fajtából rendelkezik Somogy a legtöbbel: 4267 aranysakál és 6342 róka él errefelé. Azaz Vuk rokonai jócskán elszaporodtak, aminek a falusi tyúkudvarok gazdái vélhetően kevésbé tapsikolnak.

Nagy vad, nagy biznisz

Szintén elmondható, hogy a legnagyobb üzlet Somogyban vadásztatni: 2,65 milliárd forint bevételt termel a megye, míg a 2. helyezett Veszprém mindössze 1,75 milliárdot. Ugyanakkor itt a legnagyobbak a kiadások, és itt keletkezik a legtöbb veszteség is. A kiadások 2910 millió forintra rúgnak (a 2. legtöbb Veszprém, 1527 millió ft), így rekordveszteséget is elkönyvelhetünk: 264 millió forintot! Ugyancsak érdemes lenne utánajárni, mi ennek az oka. Mindenesetre az látszik az adatokból, hogy Somogyban kétszer annyit költenek vadgazdálkodási feladatokra (1228 millió ft), mint a 2. legtöbbet költő megyében; és szintén kétszer annyit mezőgazdasági vadkárokra (657 millió forintot). Mondhatni, mifelénk jópár gazda megél pusztán vadkárokból.

 

Megosztás