Hat évvel később a DNS-e buktatta le a betörőt

A barcsi ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy 6 éve elkövetett bűncselekmény miatt, még annak elévülése előtt, egy később felmerült bizonyítékkal.

Egy negyvenes éveiben járó pécsi férfi a társaival együtt 2016 februárjában feltört egy Barcshoz közeli faluban lévő mezőgazdasági telephelyet, ahonnan 2 millió forint értékben loptak el motorfűrészeket, lengőkaszákat, ágvágókat, illetve lombfúvót.

A Barcsi Rendőrkapitányság a helyszíni szemle során több nyomot – így DNS nyomot – is rögzített, ennek ellenére nem akadtak az elkövetők nyomára. A vádlott azonban évekkel később egy másik ügyben a rendőrség látókörébe került, ezért őt gyanúsítottként hallgatták ki, és DNS-mintát vettek tőle, mely egyezést mutatott egy olyan, a helyszínen talált erővágóról származó DNS nyommal, amit az elkövetők használtak a lopás elkövetése során.

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Megosztás