Helikopterrel és kutyával keresték az eltűnt nőt

Tűvé tettek mindent az asszony után Somogyban a rendőrök, a polgárőrök és civilek, még nyomkereső kutyát is bevetettek. Végül a Készenléti Rendőrség helikopteréről sikerült észlelni: magatehetetlenül feküdt a mezőn.

Még időben érkezett a segítség, estétől másnap délelőttig tartott, amíg rábukkantak az idős asszonyra Patalom mellett. A rendőrök civilek segítségével mentették meg az életét.

A Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság Tevékenység-Irányítási Központja felé 2018. május 3-án 18 óra 40 perckor érkezett bejelentés a patalomi idősek otthonából, hogy egyik idős lakójuk engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, hollétéről azóta nem tudnak. A bejelentő elmondta, hogy a hölgy erős demenciában szenved, térben és időben sem képes tájékozódni.

A bejelentést követően az igali és a kaposvári rendőrök, polgárőrök és civilek bevonásával azonnal megszervezték és megkezdték az asszony felkutatását, amit nyomkövető kutya és a Készenléti Rendőrség helikoptere is segített. Az összefogásnak és a kitartó keresésnek köszönhetően a rendőrök 2018. május 4-én a délelőtti órákban Patalom külterületén, egy mezőgazdasági területen a helikopterről észlelték az eltűntet, akihez a kutatásban résztvevőket azonnal odairányították. A 66 éves asszonyra magatehetetlen állapotban találtak, erősen kiszáradt, ezért a rendőrök értesítették a mentőszolgálat munkatársait, akik a nőt kórházba vitték.

Megosztás