Hiába tiltották el a vezetéstől, ittasan ült autóba

A somogyi férfinak nem volt jogosítványa, a vezetéstől eltiltották, ennek ellenére úgy döntött, hogy ittasan autóba ül. Egy betonozott aknafedélnek ütközött, súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset adatai szerint 2023. május 12-én 18 óra 30 perc körül Marcali – Bize belterületén személyautóval közlekedett egy férfi, amikor – vélhetően ittasságából kifolyólag – az úttestről jobbra letérve egy betonozott aknafedélnek ütközött. A helyszínre érkező egyenruhások ellenőrizték a sofőrt, akinél az alkoholszonda pozitív eredményt jelzett. Továbbá megállapították, hogy a 48 éves niklai lakos vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a hatóság pedig korábban már el is tiltotta a vezetéstől. A járművezető nem használta a biztonsági övét, a balesetben súlyosan megsérült. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy felelőtlen magatartásával mást nem sebesített meg.

A balesetvizsgálók a férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntető-, a közlekedési szabályszegések miatt szabálysértési eljárást indítottak, olvasható a rendőrség weboldalán.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent, amikor az ittas vezetők a megengedett sebességet is túllépik.

Továbbá kiemelik: a biztonsági öv használata nem az Ön döntése, hanem kötelező!

(Fotók: police.hu)

Megosztás