Hófehér őzbak járja a somogyi erdőket

Kirándulók és vadászok egyaránt látták már. Ritkán tűnik fel, de itt él a barcsi erdőben. A fehér színű egyedek nagyon ritkák az őzek között. Évente csupán egy-két egyedről számolnak be országos szinten a vadász lapok.

Ahogy azt a Sonline is megírta, pár hete egy hófehér őzbak tűnt fel a Barcs környéki erdőben. Többen is látták már: vadászok és erdőjárók egyaránt beszámoltak róla, hogy találkoztak már a különleges teremtéssel.

A seregnyi barna őz között nehéz nem észrevenni a fehér bundával ékeskedő őzet.

– Szinte minden esztendőben beszámolnak a vadászlapokban egy-egy fehér színű egyedről, de hazánkban nem túl gyakori – magyarázta Sugár László vadbiológus a Sonlinenak. A professzor elmondta, a fehér szőrzet oka, hogy az ilyen egyedeknél pigmenthiány lép fel. Ez a jelenség az úgynevezett flavizmus. Ilyenkor az állatok szeme barna színű. Tehát nem albínó egyedről van szó, hiszen az albinizmus esetében a köröm, az orr előtti szőrtelen rész rózsaszín, a szem pedig piros.

A szakember szerint a fehér egyedek ugyanannyi ideig élnek, mint barna társaik, vagyis ilyen tekintetben a jelenség nem veszélyes az állatra nézve. A különleges tulajdonság csak akkor öröklődik az őzbak utódaira, ha a szőrzet színét tartalmazó gén domináns. A jelenség ritkán a szarvasok között is előfodulhat.

Vadászati szempontból a pigmenthiányos egyedek nem védettek, ki lehet lőni őket. Azonban jól gondolja meg az a vadász, aki puskacsövét rájuk emeli! A népi hiedelem szerint ugyanis, az aki fehér őzet vagy szarvast lő, maga is meghal egy éven belül.

Forrás: sonline.hu

Nyitókép: Fülöp Bálint (sonline.hu)

 

Megosztás