Horrorjeleneteket rendezett a házban, hogy elijessze onnan a nővérét

Temetővirágokat tett a postaládába, a padláson mászkált, lekapcsolta a villanyt, majd nyitogatta a bejárati ajtót, a redőnyöket zörgette, eltorzított hangon telefonon zaklatta. A rémes eset Somogyban történt.

Zaklatás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség azzal a Siófok környékén élő férfival szemben, aki hosszabb időn keresztül azért ijesztgette a nővérét, hogy az elhagyja a házát.

A vádirat szerint a férfi 2021 májusában kezdte el zaklatni nővérét, akiknek több alkalommal fehér virágokat helyezett a postaládájába, majd eltorzított hangon azzal a kérdéssel hívta fel, hogy tetszenek-e neki a „temetővirágok”. A vádlott ezután is több alkalommal hívta fel a sértettet úgy, hogy felismerhetetlen hangon nyugtalanító, félelmet keltő kijelentéseket tett felé.

A vádlott ezt követően otthonában kezdte el zaklatni a nőt: előfordult, hogy az esti órákban lekapcsolta a villanyt a házban, majd elkezdte nyitogatni a bejárati ajtót, de olyan is történt, hogy kézzel írt üzeneteket hagyott a sértett bejárati ajtajának közelében, megzörgette a redőnyöket és lámpával bevilágított a lakásba, illetve a házhoz tartozó műhely falára felírta, hogy „Én vagyok a király”.

A férfi nővére terrorizálásban egészen addig elment, hogy elrejtőzött a ház padlásán, majd a zörgés hangjai miatt a padlásfeljárót felnyitó sértett felé több tárgyat dobott a sötétből. A sértett az esettől annyira megrémült, hogy a ház több nyílászáróját is beszögelte.

A férfinek a zaklatással az volt a célja, hogy rávegye nővérét az ingatlan elhagyására, de a sértett egy idő után rájött, hogy ki keseríti meg a mindennapjait és feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A fényképek a nyomozó hatóság helyszínmegtekintése során készültek az egyik vádlott által készített zaklató feliratról, illetve a padlásfeljáróról.
A fényképek a nyomozó hatóság helyszínmegtekintése során készültek az egyik vádlott által készített zaklató feliratról, illetve a padlásfeljáróról.

Megosztás