Így üldözték a rendőrök az embercsempész kocsiját

Kamerával rögzítette a rendőrség, amint az illegális bevándorlókat fuvarozó embercsempész autója 180-190-cel menekül előlük az autópálya somogyi szakaszán, majd a 7-es főútvonalra hajtva kisodródik és fának ütközik.

Öt illegális migránst szállított Balatonszárszónál, majd megpróbált elmenekülni az embercsempész.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának információi alapján – a járőrök 2020. szeptember 8-án késő este követni kezdtek egy lengyel honosságú gépkocsit az M7-es autópályán. A Siófok irányából Letenye irányába közlekedő sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, 180-190 kilométer/óra sebességgel haladt tovább, később Balatonszárszónál lehajtott az autópályáról, majd a 7-es számú főútvonalra hajtva kisodródott, és fának ütközött.

A sofőrön kívül a járműben összesen öten utaztak, közülük hárman a csomagtartóban bújtak meg. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – négy utas könnyű sérüléseket szenvedett, ennek ellenére a járművezető a helyszínről segítségnyújtás nélkül elfutott, de a rendőrök rövid időn belül elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A magukat szír és palesztin állampolgárnak valló férfiak és egy nő jogellenesen jutottak be Magyarország területére, ezért a rendőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a 29 éves ukrán férfivel szemben embercsempészés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint több közlekedésrendészeti szabályszegés miatt indított eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, emlékeztetett a rendőrség. A segítségnyújtás elmulasztása bűntett ez esetben szintén egy évtől öt évig terjedhet, mert a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő, aki segítségnyújtásra egyébként is köteles.

Megosztás