Kerékpárost sodort el a 40 tonnás kamionjával ittasan

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas állapotban bűntett miatt indított eljárást a tegnap délután okozott baleset miatt. Videóval!

Az ügy adatai alapján 2020. augusztus 24-én délután Pogányszentpéter belterületén szenvedett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést egy kerékpáros, akit a kellő oldaltávolság megtartása nélkül előzve sodort el egy tehergépjármű.

A nyergesvontató sofőrje az ütközést követően továbbhajtott. Az 56 éves kalocsai lakost a bejelentés alapján Zalakomár külterületén állították meg a Zalakarosi Rendőrőrs körzeti megbízottjai. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit mintavételt követően a Nagyatádi Rendőrkapitányságra állították elő.

Az egyenruhások M. Lászlót súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.

Megosztás