Két vasúti baselet Somogyban

Csütörtökön egy kerékpáros és egy személyigépkocsi vezetője is vasúti balesetet szenvedett megyénkben. A vezetők súlyosan megsérültek, a somogyi rendőrkapitányság mindenkit fokozott óvastosságra int.

Somogy megyében 2019. február 21-én két vasúti baleset is történt, amelyek a szerencsének köszönhetően nem követeltek emberéleteketírta tegnap este a police.hu. Pamuk községben egy kerékpárost ütött el a vonat. Kaposvár közelében, Fészerlak pusztánál pedig egy személyigépkocsi ütközött az átkelőnél a mozdonnyal. Mind a kerékpáros, mind pedig az autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.

Pamuknál kerékpáros szenvedett vasúti balesetet
Pamuknál kerékpáros szenvedett vasúti balesetet

A Somogy Megyei Rendőrkapitányság minden járművezetőt fokozott óvastosságra int a vasúti átkelőknél történő közlekedéskor:

– A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.

– A vasúti átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.

– Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

– A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!

Fotók: police.hu

 

 

 

Megosztás