Kisgyereket látott el az álorvos, még körbélyegzője is volt

Kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy álorvos ellen a siófoki ügyészség. A vádlott magát orvosnak kiadva egy másfél éves, lázas beteg gyermeket is ellátott.

A vád szerint a vádlott általános ápolói és asszisztensi, majd járványügyi felügyelői végzettséggel rendelkezett, így éveken keresztül az egészségügyben, orvosok mellett dolgozott. A munkája során az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen orvosi vényeket is megszerzett, amiken előbb saját maga, majd a „betegei” részére írt fel vényköteles gyógyszereket.

A vádlott egy hamisított, mentőápolói végzettséget igazoló érettségi bizonyítvánnyal 2016 nyarán vízimentőként helyezkedett el egy Balaton parti hotelban. A vele kapcsolatba kerülő sérülteket, betegeket, őket megtévesztve, orvosi ellátásban részesítette, és többször is kifejezetten orvosnak adta ki magát előttük.

A vádlott – annak ellenére, hogy erre csak orvos jogosult – az egyik beteg ellátásról ambuláns lapot állított ki és vényköteles gyógyszert írt fel neki. Egy másik – fejfájásra és hányásra – panaszkodó betegtől vért vett, majd mentőt hívott hozzá. A vádlott a mentősök előtt orvosnak adta ki magát és a beteg EKG vizsgálatát rendelte el, majd ennek elvégzése után a betegnek injekciót akart beadni, de ehhez a páciens már nem járult hozzá. A vádlott ezután az ellátásról ambuláns lapot állított ki, amit doktorként aláírt, majd a nevére „dr” előtaggal készített hamis orvosi körbélyegzővel látott el.

A vádlott ténykedése során magát orvosnak kiadva egy másfél éves, lázas beteg gyermeket is ellátott, illetve két könnyeben sérült részére tetanusz injekciót írt fel, amiket maga adott be.

Az ügyészség a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta a korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás