Kismotorral indult a nagyvilágba a 4 éves somogyi fiú

A pizsamafelsőre kifordítva ráhúzott egy pulóvert, a nadrágját is fordítva vette fel, de ez csöppet sem zavarta a kis szökevényt, a lakásuk kulcsra zárt ajtaja sem állhatta útját, vasárnap reggel útnak indult.

Egy figyelmes házaspárnak tűnt fel a 4-5 év körüli gyermek, aki egyedül, hiányos öltözetben robogott kismotorjával a járdán,  Kaposvár belvárosában. A feleség rögtön értesítette a rendőrséget, a kisfiút pedig a hideg elől egy közeli intézménybe kísérték.

A körzeti megbízottak a helyszínre siettek, de a gyermek beszéde nem volt érhető, így nem tudták meg, hogy ki ő, és miként került oda. A pizsamafelsőre kifordítva húzott pulóver, valamint a fenékrésszel elől viselt melegítőnadrág azonban arról árulkodott, hogy a kis szökevény önállóan indulhatott el közeli lakhelyéről. A fiatalembert kocsiba ültették, és az otthont keresve együtt járták a környező utcákat. Az akció ugyan nem vezetett eredményre, de a kisfiú szemlátomást nagyon jól érezte magát a járőrautóban.

Nem sokkal később a szülők is észlelték gyermekük eltűnését, és hívták a rendőrséget. Az egyenruhások hazavitték a fiút, ahol a szülei elmondták, hogy előző este a nagyi meglátogatásáról beszéltek. A kis kalandor reggel azonban nem várta meg a szülőket, egyedül indult el a nagymamához, melyben még a kulcsra zárt ajtó sem állhatta útját.

(A nyitókép illusztráció, forrás: depositphotos.com)

Megosztás