Kőolaj után kutatnak Hencse határában

A négy éves kutatási időszak elején jár még a kanadai tulajdonban lévő magyar leányvállalat. A szakemberek most fejezik be az első fúrást. A településen bíznak benne, hogy megfelelő kőolaj lelőhelyre bukkannak majd.

Alapvetően szénhidrogén-kutatással foglalkozik a Vermilion Energy. Magyar leányvállalata nyilvános pályázaton nyerte el (Vermilion Hungary Kadarkút Koncessziós Kft. néven) a Hencse környéki kutatás lehetőségét mintegy 1200 km2 területre: 20 évre kötött koncessziós szerződést az állammal.

Decemberben kezdték a munkákat, tehát a négy éves kutatási időszak elején járnak. Még az első fúrásnak is csak februárban érnek a végére, értékelik azt, és ez alapján tervezik a többit, valamint egyéb geológiai tevékenységet is terveznek a következő négy évben. Ezután összesítik majd az eredményeket, vagyis még korai lenne azokról beszélni, válaszolták kérdésünkre. Annyi tudható, hogy amennyiben lesznek sikeres fúrások, azok termelésbe állítása várható, de annak is jelentős tervezési és engedélyeztetési feladatai vannak. Ezek időigényesek, tehát nem azonnal a fúrások után következik a termelésbe állítás.

Egyébként úgy 40 éve is fúrtak már a falu határában, aztán cementdugókkal biztonságba helyezték a kutat, azóta is úgy van. Hencse a Kaposvár-Barcs út mentén fekszik, jó a megközelíthetősége. A mintegy 390 lakosú település – akár a többi a térségben – folyamatosan elöregszik, bár nem fogy: vannak beköltözők, főleg Kőkútról és Visnyéről. Nevezetessége a golfpálya az egykori Márffy kúria környezetében.

Természetesen a településnek több szempontból is fontos lenne, ha megfelelő lelőhelyre bukkannának itt – mondta Gelencsér János polgármester. – Egyrészt talán néhány falubelinek munkát biztosítana, másrészt az iparűzési adóbevétellel gyarapodhatna a község.

Dél-Somogyban minden hasonló lehetőség egy-egy esélyt jelent az embereknek a megélhetésük biztosítására.

 

Megosztás