Meggyilkoltak egy idős asszonyt Somogyban

Egy 34 éves férfi megölte 90 éves nagyanyját tegnap este a Somogy megyei Eddén. Pénzt akart tőle, de nem kapott. A tettest a helyszínen elfogták a rendőrök.

Az eljárás adatai szerint 2020. március 20-án 21 óra körül Eddén egy férfi pénzt kért a nagymamájától, de nem kapta meg. Az elégedetlen unoka ezt követően egy késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte a 90 éves nőt, aki a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A tettes ezt követően felhívta a családját, akik a házhoz siettek, és értesítették a rendőrséget.

A feltételezett elkövetőt a kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták, és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 34 éves somogyjádi férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Megosztás