Meghalt egy 9 éves gyermek a somogyi autóbalesetben

Szalagkorlátnak csapódott, majd az oldalára borult egy kisbusz szerda késő délután az M7-es autópályán Balatonszemes térségében – közölte a katasztrófavédelem.

A járműben hatan utaztak. A siófoki hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók végezték a műszaki mentést. A járműben hatan utaztak, egy gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A család egy három autóból álló konvojban haladt az M7-es autópályán, amikor a gépkocsi vezetője azt észlelte, hogy ráz a jármű, ezért behajtott a legközelebbi töltőállomásra, ahol felhívta a gépjármű bérbeadóját azzal, hogy ráz az autó – írta a hvg.hu.

A gépkocsiban ülők úgy döntöttek, hogy folytatják az utat, azonban menet közben a gépjármű defektet kapott, abban a pillanatban, amikor a hátsó ülésen ülő 9 éves kisfiú úgy gondolta, hogy átül egy másik helyre.

A gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, az autó a belső szalagkorlátnak csapódott, majd átsodródott a sávokon, végül a pályát elhagyva a betonárokba csapódott és felborult. A 9 éves kisfiú kirepült a szélvédőn és szörnyethalt.

A gépkocsit vezető édesapa, a mellette ülő felesége, és a hátsó ülésen, a 9 éves mellett ülő 4 éves fiú használták a biztonsági övet, így az eset során nem sérültek meg komolyabban.

Megosztás