Megütötte, és lelökte a lépcsőn az édesanyját az ittas férfi

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség azzal a 28 éves csurgói férfival szemben, aki egy vita hevében súlyos sérülést okozva bántalmazta édesanyját.

A vádlott 46 éves édesanyjával és kiskorú testvérével élt együtt egy csurgói házban, azonban édesanyjával hosszabb ideje megromlott a kapcsolata, és közöttük egyre gyakrabban fordultak elő veszekedések.

A férfi 2020 júliusában ittas állapotban ismét összeszólalkozott a sértettel, majd egy közeli szórakozóhelyre ment, ahol tovább folytatta az italozást. A vádlott a szórakozóhelyről hazaérve egyre indulatosabb lett édesanyjával, majd a neki háttal álló sértettet elkezdte a bejárati ajtó felé taszigálni. A vádlott az ajtóhoz érve hátulról egy nagyot lökött az édesanyján, aki ennek következtében legurult a lépcsőn úgy, hogy az esést a jobb kezével igyekezett tompítani.

A férfi azonban még ekkor sem hagyott fel az asszony bántalmazásával, akinek a fejét a házfalhoz verte, illetve ököllel is arcon ütötte, majd távozott otthonról. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, így egyebek között a jobb csuklójának törését szenvedte el.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.
A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.

 

Megosztás