Negyedével kevesebbek a fizetések Somogyban az országos átlagnál

Több mint 57 ezer forinttal maradnak el az országos átlagtól. Ráadásul Somogyban a leggyengébb a foglalkoztatási ráta, nem csak a Dunántúlon, az egész országban. Nem csökken, inkább nő megyénk lemaradása.

Lesújtó adatok olvashatók ki Somogyra vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal Fókuszban a megyék – Térségi összehasonlítás című tavalyi, egész éves adatokat összegző kiadványából.  

Somogyban a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta

Nem csak a Dunántúlon, az egész országban: mindössze 55 százalék. Előttünk jellemzően keleti megyék állnak: Borsod (56,7%), Nógrád (58,2%), Szabolcs (59,2%), csak Baranya lóg még ki a sorból (58%). A Dunántúlon mindenütt 61% fölötti a foglalkoztatottság, Győr-Moson-Sopronban 68,7%. Az országos átlag 63,8%.

Nagyon gyenge nálunk az ipar

Somogy és Baranya rendkívül gyenge pozíciója minden bizonnyal összefügg egy másik ténnyel: éppen ebben a két dél-dunántúli megyében a legalacsonyabb az egy lakosra jutó ipari termelés értéke Magyarországon – Somogyban mindössze 1.906 ezer forint, miközben Győr-Moson-Sopronban 9.698 ezer forint, Komárom-Esztergomban pedig 9.479 ezer forint.

Több mint 57 ezer forinttal alacsonyabb a somogyi átlagbér

Erős összefüggés mutatkozik az iparodottság és a bérszínvonal között. A nettó átlagbér 234.118 forint megyénkben, majdnem 25%-kal – 57.694 forinttal – kevesebb, mint az országos átlag (291.812 forint). Győr-Moson-Sopronban pl. 308.516 forint.

A fizikai foglalkozásúak esetében ugyanez a tendencia rajzolódik ki, ahogy korábban, ezúttal is Győr-Moson-Sopronban keresték a legtöbbet, a nyugati határszélen 395 ezer forint volt a bruttó átlagbér, Somogyban pedig mindössze 275 ezer.

Somogy: kevesebb foglalkoztatott, több munkanélküli

A somogyi munkaerőpiacon 125 ezer fő foglalkoztatottként, 7 ezer fő munkanélküliként jelent meg. A foglalkoztatottak száma csökkent (2,4%-kal), a munkanélkülieké nőtt (47%-kal), így a változás iránya mindkét esetben ellentétes az országossal.

Míg Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Vasban, Veszprémben és Győr-Moson-Sopronban a 2 százalékot sem éri el a munkanélküliségi mutató – Tolnában is csupán 2,2% -, Somogyban 5 százalék.

Depositphotos
Depositphotos

Megosztás