Összeesett a buszmegállóban, már nem lélegzett, de megmentették

Egy hihetetlen életmentésről számolt be az mentőszolgálat: egy somogyi buszmegállóban várakozott az a 70 év körüli férfi, aki hirtelen összeesett. A járókelők megkezdték az újraélesztését, és közben hívták a mentőket.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán jelent meg, hogy a kaposfői buszmegállóban várakozott vasárnap reggel egy 70 év körüli férfi, aki hirtelen rosszul lett és összeesett.

Szerencsére az esetet többen is észlelték, és a szemtanúk azonnal a férfi segítségére siettek. Azonnal hívták a mentőket, és a rutinos mentésirányító utasításai szerint rögtön megvizsgálták a beteget, aki ekkor már nem lélegzett. A bátor járókelők nem haboztak, a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést, és egymást váltva küzdöttek a férfi életéért. Pillanatokon belül a helyszínre érkeztek a mentősök is, akik emelt szinten folytatták az életmentést.

Ez végül sikerre vezetett az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Megosztás