Razzia Siófokon

Három gyorshajtót és két szabályszegőt kaptak el, 13-man pedig a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt kaptak bírságot.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében 2017. november 8-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon.

Az ellenőrzések a balesetek megelőzésének céljából, kiemelten a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítására, a passzív biztonsági eszközök előírásszerű használatára, az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére irányultak.

A végrehajtott célellenőrzések során a rendőrök több mint száz járművezetőt igazoltattak, amelynek során 13 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot biztonsági öv használatának elmulasztásáért, 3 esetben gyorshajtásért, egyéb közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt pedig 2 esetben indítottak eljárást.

Az egyenruhások az igazoltatások során hasznos tanácsokkal látták el a közlekedésben résztvevőket, és a – döntő többségben – szabályosan közlekedőket különböző baleset-megelőzési, láthatósági eszközökkel ajándékozták meg.

Megosztás