Rekordszámú halálozás országosan, Somogyban 23-szoros emelkedés a 2. hullámban

Somogy a második hullám kezdetéig az ország egyik legérintetlenebb vidéke volt. Addig mindössze 33 COVID-fertőzöttet azonosítottak megyénkben. Azóta a 23-szorosára nőtt ez a mutató, immár 756 fertőzöttnél tartunk.

Egy nap alatt 28-cal nőtt a számuk. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tesztelési kapacitás korlátja miatt ezek a számuk a valóságosnál jóval alacsonyabbak, akkor láthatjuk, mennyire súlyos a helyzet. Már az országos tisztifőorvos is kijelentette, nincs olyan, aki biztosan állíthatja magáról, hogy nem fertőzött.

Október első két hetében többen haltak meg idehaza koronavírusban, mint előtte négy hónap alatt! Összesen már 1052-en vannak, az elmúlt napon 29-en hunytak el a betegség miatt, vagyis többen, mint eddig valaha. A somogyi elhunytak számáról nincs információnk, ahogy egyetlen más megyei COVID-adatról sem, egyetlent kivéve: a regisztrált fertőzöttek száma 756, de éppen ezzel aligha vagyunk okosabbak, mert – mint már említettük – ez valójában már hetek óta csak az elégtelen tesztszámok miatt annyi amennyi.

Szerkesztőségünk szeptember 8-án, több mint öt hete küldte el kérdéseit a dél-somogyi és a nagyatádi járási COVID-helyzetről a Somogy Megyei Kormányhivatalnak. Bár többször is ígéretet tettek, a mai napig nem válaszoltak egyik kérdésünkre sem. Vagyis, bármennyire szeretnénk és fontos lenne, nem tudunk hiteles tájékoztatást nyújtani a nagyatádiaknak és a térségben élőknek. Még világosabban: sorra kapjuk az információkat olvasóinktól – és nemcsak Nagyatádról és a járásból, hanem a megye más városaiból is – intézményi fertőzésekről, kórházi ápolásra szorultakról, lélegeztetőgépre kerültekről, sőt, halálesetről is, ezeket azonban nem áll jogunkban közölni, mert hivatalos megerősítéseket nem kapunk, azt pedig nem kockáztathatjuk, hogy bíróság elé állítsanak bennünket „rémhírterjesztés” vádjával.

A környező városokból érkező hírek viszont világosan jelzik: egyre több iskolában és idősotthonban üti fel a fejét a fertőzés. Hétfőn pl. 13 dolgozó és 32 lakó tesztje lett pozitív a barcsi idősotthonban, egy 93 éves gondozott pedig elhunyt.

Azért az országos adatok is mutatják a tendenciát. 1555 beteget ápolnak kórházban, az elhunytak számát pedig már említettük (1052): mindkét adat meredeken emelkedik. Utóbbi arra is rávilágít, hogy Európa legrosszabbul teljesítő országai közé süllyedtünk a kormány által legfontosabbnak vélt járványmutatóban. Orbán Viktor korábban arról beszélt: a második hullámban nem a megbetegedések, hanem a halálozások számára kell figyelni – emlékeztet a 24.hu. Valóban ez maradt az egyetlen releváns statisztika az alacsony tesztkapacitás mellett, ebből viszont az tűnik ki, hogy lakosságarányosan az elmúlt 14 napban nagyon rosszul állunk.

A hivatalos adatokon kívül csak az elmúlt napok hazai híradásaiból tudunk tájékozódni mi is. Sokatmondó információk derültek ki, pl. az, hogy 40 ezer aktív fertőzöttel számol a kormány novemberre (eddig 28 ezret igazoltak). Ugyancsak beszédes, hogy a tanárok többsége nem érzi magát biztonságban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felmérése azt mutatja, a pedagógusok többsége elégtelenre értékeli a kormány iskolai járványkezelését. Az egészségügyi szakértők pedig sorra kongatják a vészharangot. Legutóbb egyikük arról értekezett: az egészségügyi kormányzat járványkezelési koncepciója összeomlott; volt rá néhány hónapja a nyáron, hogy kitalálja, hogyan lehet kezelni a második hullámot, de mára kiderült, ez nem sikerült. A a kérdés most már pusztán az, hogy sikerül-e megfelelő kármentéssel legalább az események mögött lennünk, vagy teljesen elvesztünk, írja.

 

Megosztás