Siralmas a szakközépiskolák átlageredménye

Még a hatodikos általános iskolások szintjét sem érik el matematikából és szövegértésből a szakmát tanuló tizedikes diákok átlageredménye. Ez derült ki a legfrissebb kompetenciamérésből, amelyről az Eduline számolt be.

Hiába szabta át a kormány a tanterveket, változtatott az óraszámokon és alakította át a szakképzést, nem javult a diákok matematikai és szövegértési készsége, igaz, nem is romlott – ez derült ki a 2017-es kompetenciamérés csütörtökön nyilvánosságra hozott eredményeiből. A matematikai és szövegértési kompetenciát mérő tesztek átlagpontszámából jól látszik, hogy hiába szabta át a kormány a teljes közoktatást és szakképzést, a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok teljesítménye alig-alig változott – ismertette az Eduline.

Óriási különbségek

Még mindig hatalmasak a különbségek a falusi és a fővárosi iskolákban tanulók, a budapesti, a nyugat-magyarországi, valamint az észak-magyarországi és észak-alföldi diákok teljesítménye között. A legrosszabb átlageredményeket mind matematikából, mind szövegértésből az észak-magyarországi és az észak-alföldi diákok, valamint a községekben élő tanulók produkálták, míg a legmagasabb pontszámot a budapesti diákok szerezték.

Szakközépiskolai mutatók: lehangolóak

A szakközépiskolákban – vagyis a korábbi szakiskolákban – azonban siralmasak az eredmények. A hároméves szakképzést választó diákok nemcsak az országos átlagnál szereztek sokkal kevesebb pontot, a tizedikes szakközépiskolások átlageredménye a hatodikos általános iskolásokét sem éri el. Az Eduline megjegyzi: a pedagógusok és oktatáskutatók már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy az újraszabott szakképzésben nagyon alacsony a közismereti óraszám – a kilencedikesek mindössze heti 2-2, a tizedikesek pedig már csak heti 1 órában tanulnak magyart és matekot -, így nincs elég idő a készségfejlesztésre.

 

Megosztás