Somogy a 3. leginkább elöregedett megye

A Dél-Dunántúl a legöregebb régió az országban: 45,1 év itt a medián életkor. Az EU-ban 43,9 év, 5 és fél évvel több, mint 2001-ben. Somogyban a harmadik legmagasabb a 65 évnél idősebbek aránya Magyarországon.

Egyre idősödik az európai társadalom, írja a Portfolió az Eurostat friss adatai alapján. Húsz év alatt 38,4 évről nőtt 43,9 évre az EU-ban élő állampolgárok medián életkora (ez a középső érték, vagyis az ennél fiatalabbak éppen annyian vannak, mint az idősebbek).

A számok azt is mutatják, melyek azok a régiók, amelyeket több fiatal hagy ott, illetve ahol alacsonyabb a születésszám. A legfiatalabb népesség két francia, egy spanyol és egy olasz régióban él most. A legmagasabb medián életkort négy német és egy olasz régióban mérték.

A statisztikai adatok alapján 2080-ra az EU 28 tagállama közül várhatóan a 10. legidősebb lesz hazánk.

Magyarországon három régió medián életkora haladja meg az EU-átlagot, ez a Dél-Alföld, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Dunántúl. Ez utóbbié a legmagasabb: 45,1 év.

A hazai sajtóban nemrég jelent meg a KSH adatai alapján, hogy melyik megyében hány 65 éves és annál idősebb ember él. Ennél azonban sokkal többet mond a teljes lakossághoz viszonyított arányuk, hiszen az árulja el, mennyire öregszik el egy-egy megye. Nos, kiszámoltuk, és az látszik, hogy a legfiatalabb Szabolcs-Szatmár-Bereg (17,4% a 65 évesnél idősebbek aránya),  Pest megye (17,7%) és Győr-Moson-Sopron (18,4%); Zalát és Békést követően pedig Somogy (22,7%) a legöregebb az országban.

Zala: 23,2%

Békés: 23,1%

Somogy: 22,7%

Tolna: 22,2%

Nógrád: 21,8%

Heves: 21,8%

Csongrád-Cs: 21,7%

Baranya: 21,7%

Veszprém: 21,4%

Jász-N-Sz: 21,2%

Bács-Kiskun: 21%

Vas: 21%

Fejér: 19,7%

Borsod-A-Z: 19,4%

Komárom-E: 19,4%

Hajdú-Bihar: 19%

Győr-M-S: 18,4%

Pest: 17,7%

Szabolcs-Sz: 17,4%

Megosztás